Utazás

Felrobbant Elon Musk űrhajója

Elon Musk amerikai milliárdos Starship nevű űrhajója kedden újabb kudarcot szenvedett, amikor az űrkutatás történetében valaha épített legnagyobb rakétarendszer nem tudta a tervezettnek megfelelően befejezni kilencedik tesztrepülését - írja az MTI.

A Föld légkörébe való visszatéréskor robbant fel

Habár a felső rakétafokozatnak - az előző két tesztrepüléssel ellentétben - sikerült elérnie az űrbe, az a Föld légkörébe való visszatéréskor felrobbant. A SpaceX, a Starshipet üzemeltető cége az X közösségi oldalon azt írta: "A csapatok folytatják az adatok felülvizsgálatát és a következő repülési tesztünkre való felkészülést."

A repülés során műholdakat is kellett volna telepíteni, de ez nem történt meg. A tesztrepülésen először használtak fel egy olyan alsó rakétafokozatot, amelyet már egy korábbi tesztrepülésen is használtak, de az nem tudott leszállni.

Musk az X-en úgy jellemezte a tesztet, hogy "nagy előrelépés az előző repüléshez képest!" Hozzátette: "sok jó adatot kell átnézni". A következő három tesztrepülésre most gyorsabb egymásutánban, körülbelül három-négy hét különbséggel kerülne sor -írta. A Starship rakétarendszert először 2023 áprilisában tesztelték, akkor néhány perc után felrobbant.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Magasabb, mint a New York-i Szabadság-szobor

A későbbi tesztek során a felső fokozat elért az űrbe, sőt, ellenőrzött módon az Indiai-óceánban landolt. A Starship két részből áll, ezek az indítás után szétválnak: a körülbelül 70 méter hosszú Super Heavy hordozórakétából és a szintén Starshipnek nevezett felső fokozatból, amely körülbelül 50 méteres.

A rendszer együtt magasabb, mint a New York-i Szabadság-szobor. Mindkét komponenst, a hordozórakétát és az űrhajót is úgy tervezték, hogy a Földre való visszatérés után újrafelhasználható legyen. Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA azt tervezi, hogy a Starship segítségével űrhajósokat küld a Holdra, míg a SpaceX célja, hogy idővel a Marsra is eljusson.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.
Sztárok
Van egy olyan királyi családtag, aki nem hagyja, hogy a trónörökös nagyképű legyen és elszálljon magától.
Lifestyle
Szeptemberben három csillagjegy életébe visszatérhet valami a múltból, amit már lezártnak hittek. Érzelmes időszak várhat rájuk.
Sztárok
Miller Dávid nem fog teljesen visszavonulni, ám az tény és való, hogy a mentális állapota miatt most egy időre háttérbe vonul és kevesebb tévés szereplést fog vállalni.
Lifestyle
A Bikához egy beszélgetés során olyan információ juthat el, amely átértékelteti vele a jelenlegi helyzetet. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Lifestyle
A divat története évszázadokon át a lassú, jól elkülöníthető korszakokról szólt. A 60-as évek miniruháit a 70-es évek hippi esztétikája, a 80-as évek túlzásai után pedig a 90-es évek letisztult...