Mária királyné blúzára vágyik most minden stílusos nő: az ilyet hívják kötelező darabnak

Mária dán királyné egy álomszép, elegáns blúzban mutatkozott, ami egyébként Victoria Beckham kollekciójából származik.

Bárkin fantasztikusan mutatna

Kevés olyan előkelőség van ma a világban, aki olyan természetességgel ötvözi a kortárs divatot a személyes értékekkel, mint a dánok imádott királynéja, Mária, akinek ruhatára nem csupán esztétikai szempontból különleges, ugyanis az általa viselt szettek gyakran rejtett, fontos üzeneteket hordoznak, vagy épp példát mutatnak a fenntarthatóság fontosságáról. X. Frigyes nejének újrahasznosítás iránti elkötelezettsége egyébként nem új keletű: a Global Fashion Agenda és a Copenhagen Fashion Summit védnökeként számos alkalommal felszólalt már az ipar változásának szükségessége mellett, egy korábbi interjúban pedig elárulta, megőrzi azokat a darabokat, amelyekről úgy véli, a lányai egy napon majd megörökölhetik, míg a többit rászorulóknak adja tovább. Nem véletlen tehát, hogy legutóbbi megjelenésével is felkeltette az öltözködési trendek, valamint a királyi családok rajongóinak figyelmét: az 53 esztendős ikon ezúttal egy Victoria Beckham-selyemblúzban jelent meg egy eseményen, a kreáció pedig egy szimbolikus ékszerrel kiegészülve szívhez szóló jelentéssel is bírt. Ha kíváncsi vagy, milyen jól mutatott benne, olvass tovább a galériában!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Leadfotó: Martin Sylvest Andersen/Getty Images

Forrás: HELLO! Magazine

Oldalak

Home&Design
Sokan bizonytalanságban vannak, hogy mit csináljanak a virág, vagy szobanövény elszáradt részeivel.
Sztárok
A brit királyi család körül az utóbbi években szinte állandóan akad valamilyen családi feszültség, ám most úgy tűnik, nem feltétlenül az a konfliktus lehet a legnagyobb probléma, amelyről a legtöbbet...
Lifestyle
A Halak belső iránytűje ma különösen pontosan működik - olvasd el napi horoszkópod te is!
Utazás
A szakemberek szerint ez is a klímaváltozás műve az Adriánál, és más medúzafajok is kezdenek megjelenni.
Lifestyle
A többség azért nem szereti betenni a ventilátort a hálószobába, mert zavarja a hang.
Sztárok
Mi magyarok még mindig rajongunk a Columbo című sorozatért, és a készítők is tudják, hogy nehéz lenne feléleszteni a szériát Peter Falk nélkül.