Lifestyle

Úgy tűnik, megvan a brit miniszterelnök házánál történt tűzeset felelőse

Őrizetbe vettek egy fiatal férfit azzal a kisebb tűzzel kapcsolatban, amely május 12-én ütött ki Keir Starmer brit miniszterelnök londoni házában. A kormányfő jelenleg nem lakik az ingatlanban.

Húsz perc kellett a lángok megfékezéséhez

A Scotland Yard keddi beszámolója szerint a 21 éves férfi őrizetbe vétele két másik tűzesettel is összefüggésben van – írja az MTI. A férfit hivatalosan életveszély előidézésének szándékával elkövetett gyújtogatás gyanújával vették őrizetbe.

Május 12-én, hétfőn kisebb tűz ütött ki Keir Starmer brit miniszterelnök londoni házában. A tűz hajnalban keletkezett az észak-londoni Kentish Town városrészben lévő ingatlanban, amelynek bejárati ajtaja rongálódott meg. A tűzoltóság közölte, hogy a lángokat húsz perc alatt megfékezték.

A keddi rendőrségi tájékoztatás szerint az incidens kivizsgálását elővigyázatossági okokból a Scotland Yard terrorellenes parancsnokságának nyomozói irányítják, tekintettel arra, hogy a tűz egy „magas beosztású közéleti szereplő volt lakóingatlanában” történt. Keir Starmer az általa vezetett Munkáspárt tavaly nyári választási győzelme óta Nagy-Britannia miniszterelnöke, és jelenleg a Downing Street-i kormányfői rezidencián él feleségével és két gyermekével.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Két másik tűzesetet is vizsgálnak

Kiderült, hogy a Scotland Yard nyomozócsoportja ugyanezzel az üggyel összefüggésben két másik tűzesetet is vizsgál. Az egyik vasárnap történt a közeli Islington kerületben, és ebben az incidensben is az érintett ingatlan bejárati ajtaja rongálódott meg. A londoni tűzoltóság tájékoztatása szerint ebből az épületből egy személy a tűzoltók segítségével távozott. A BBC kormányforrásokat idéző keddi értesülése szerint ez a ház is Keir Starmer miniszterelnöké volt.

A harmadik vizsgált esetben egy autó gyulladt ki múlt csütörtökön a két másik tűzeset helyszíneitől nem messze. A keddi rendőrségi tájékoztatás szerint a nyomozók vizsgálják, hogy a vasárnapi és a múlt csütörtöki incidens összefüggésben áll-e a hétfői tűzzel.

Keir Starmer miniszterelnök köszönetet mondott a sürgősségi szolgálatoknak, hangsúlyozta ugyanakkor keddi nyilatkozatában, hogy a rendőrségi vizsgálatra tekintettel nem szolgálhat részletekkel az ügyben.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Kaya Scodelario a Stylist magazinnak adott friss interjújában elárulta, hogy a 2022-es, mérföldkőnek számító 30. születésnapja óta teljesen másként látja önmagát és az életét.
Utazás
Az Expedia friss rangsora alapján egy igazi rejtett atlanti-óceáni gyöngyszem lett Európa legalulértékeltebb, mégis legvarázslatosabb szigete.
Sztárok
Vilmos herceg szerelmi élete jóval Katalin hercegné felbukkanása előtt is tartogatott komoly érzelmeket.
Lifestyle
Egy többmilliós, elfeledett megtakarítás került elő, ám a kapzsi anyós azonnal lecsapott rá. A meny azonban nem hagyta annyiban a dolgot.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, minden napszemüveg ugyanazt nyújtja, pedig egy apró részlet óriási különbséget jelenthet. A jó hír, hogy néhány egyszerű trükkel otthon is könnyedén ellenőrizheted, valóban azt...
Sztárok
Húsz évvel a Született feleségek sikere után James Denton ugyanolyan sármos, mint a sorozat fénykorában.