Schoblocher Barbara: „Szeretnénk napfényt bevinni az embereknek a szívébe” - Interjú

Július 17-én ismét a Budapest Park színpadán zenél a Blahalouisiana - arról, hogy mire számíthatnak a rajongók, illetve milyen tervei vannak még a bandának, Schoblocher Barbara énekesnőt kérdeztük.

Új érába lépnek

Már nem kell sokat várni, és újra Blahalouisiana koncert lesz a Budapest Parkban. A 2011 őszén alakult székesfehérvári beat-rock/pop-soul zenekar a tavaly megjelent Sötét Villám című lemez után - amit persze a Parkban mutattak be -, egy új zenei világba kalauzol minket: az AMORE (de nem veled) című szerzeménnyel leplezték le a következő érájukat. A már ismert számokon kívül számíthatunk tőlük újdonságokra is, hiszen több új dal megjelenését tervezik júliusig. A szerdai sajtótájékoztatón a Femcafe.hu-val a formáció énekesnője, Schoblocher Barbara beszélgetett, aki elmesélte, hogyan és mivel készülnek a fellépésre, mit jelent pontosan, hogy az együttes kiszínesedett, de arra is kíváncsiak voltunk, milyen szakmai célokat szeretnének még elérni, szerinte mi a sikerük titka, illetve hogy van-e olyan hazai előadó vagy zenekar, akivel szívesen alkotnának valamit közösen.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

„Mindenkinek kell napsütés, úgy, ahogy nekünk is, és szeretnénk ezt a szabadságérzést és ezt a napfényt bevinni az embereknek a szívébe, fülébe, otthonába, mint ahogy ide a Budapest Parkba is szeretnénk elhozni” – fogalmazott többek között Barbara.

A teljes interjút az alábbi videóban tudod meghallgatni:

Leadfotó: Femcafe

Oldalak

Sztárok
Amal Clooney ezúttal sem hibázott: olyan fantasztikus megjelenéssel rukkolt elő az idei Golden Globe-díjátadón, hogy vétek lenne elmenni mellette szó nélkül.
Sztárok
Régóta arról suttogtak Hollywoodban, hogy idén a világhírű színész fogja elnyerni a legjobb férfi főszereplőnek járó Golden Globe-ot, ám a gála rácáfolt a várakozásokra.
Sztárok
A 2026-os Golden Globe gála nemcsak a díjazott művészekről és a lenyűgöző estélyi ruhákról szólt, hanem az elegáns sztárpárokról is, akik magabiztos jelenlétükkel és kifinomult stílusukkal vonzották...
Fashion&Beauty
A 2026-os Golden Globe-díjátadó vörös szőnyege idén is a lenyűgöző estélyik parádéja volt – mutatjuk azokat a ruhakölteményeket, amelyek garantáltan magukra vonták minden tekintetet.
Lifestyle
A bazsalikom igazi konyhakedvenc, amely szinte bármely ételt feldob különleges aromájával. A kertben és a balkonon könnyen nevelhető, de jó tudni, hogy nem minden növény mellett érzi jól magát....
Lifestyle
Állandó téma és konfliktusforrás, hogy szabad-e az ételeket mikróban melegíteni. Vannak, akik szerint a mikrohullámú sütők életveszélyesek, míg mások gond nélkül beletesznek bármit a gyors melegítés...