Egészség

Szívszorító, miért választotta az eutanáziát ez a kiskorú beteg - az orvosok szerint már nem lehetett volna segíteni rajta

Hollandiában tavaly 9958 beteg döntött az eutanázia mellett, ami egy év alatt 10 százalékos növekedést jelent - derült ki az eutanázia ellenőrzésért felelős regionális bizottságok (RTE) adataiból.

A legtöbben daganatos- vagy tüdőbetegség miatt választották az eutanáziát

A statisztikák szerint az esetek több mint 86 százalékában olyan betegekről van szó, akik daganatos vagy tüdőbetegségben szenvedtek, írja az MTI. További 4,3 százaléknál - több mint 400 embernél - demenciát diagnosztizáltak, több mint 200 esetben pedig mentális betegségek szerepeltek az indokok között.

Hat esetben a bizottságok úgy ítélték meg, hogy az orvosok nem kellő körültekintéssel jártak el, ezeket az illetékes ügyészség elé terjesztik, amely dönt a további jogi lépésekről.

A beszámoló szerint tavaly egy kiskorú is eutanáziát választott: a fiú autizmusban, szorongásban és depresszióban szenvedett. Az ügyet vizsgáló bizottság megállapította, hogy szenvedését nem lehetett csillapítani, az ő kérelmét megfelelő körültekintéssel bírálták el.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Tavaly 54 esetben hajtottak végre úgynevezett “páros-eutanáziát”. Korábban ezek kizárólag házaspárokat és élettársakat érintettek, ám 2024-ben először más közeli hozzátartozók is éltek ezzel a lehetőséggel - közölte az RTE.

Területi bontásban a legtöbb eutanáziát a Flevoland, Gelderland, Overijssel és Utrecht tartományok alkotta tömbben hajtották végre, összesen 2637-et. Ezt követte Észak-Brabant és Limburg együttese 2397 esettel. Észak-Holland tartomány 1992, míg Zeeland és a Dél-Holland tartomány együttesen 1919 esettel szerepeltek a statisztikában. A fennmaradó 1013 eset a Drenthe, Frízföld és Groningen alkotta tömbből és Hollandia karibi területéről származott.

Hollandiában 2002 óta legális az eutanázia.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Sztárok
Ismét felrobbantotta a közösségi médiát a 42 éves realitysztár. Khloé Kardashian legújabb Instagram-fotói láttán a rajongók megint azt találgatják: vajon egy jó sminkről vagy újabb szépészeti...
Sztárok
A kilencvenes évek egyik legszeretettebb kultfilmje, az Átkozott boszorkák (Practical Magic) végre megkapja a várva várt folytatását. Ráadásul nem is akárhogyan: Sandra Bullock és Nicole Kidman ismét...
Lifestyle
Egy ártatlannak tűnő kérdés ma egészen mély gondolatokat indíthat el a Bikábam. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Sztárok
Sophia Loren mindig is rajongott az olasz konyháért, és a legenda szerint a jó tészta nála nem luxus, hanem a kiegyensúlyozott élet egyik legnagyobb öröme.
Lifestyle
Amikor az őszi kánikulát lassan felváltja a hűvösebb időjárás, sokan hajlamosak elkenődni, és a napsütést gyászolni. Pedig az ősz nem a nyár vége, hanem egy teljesen új, utánozhatatlan életérzés...
Egészség
A betegség nem gyógyítható, de a felismerés ideje meghatározza, mennyi ideig maradhat meg a beteg önállósága, kapcsolatai és életminősége.