A 90-es évek ügyeletes szépfiúja volt: így néz ki ma Freddie Prinze Jr., közel 50 évesen – Fotók

Freddie Prinze Jr. a 90-es és a 2000-es esztendők egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze volt, napjainkban azonban már kétgyermekes családapaként éli az életét. Kíváncsi vagy, mennyit változott az elmúlt évtizedekben?

Akkor és most

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Freddie Prinze Jr. a húsz-harminc évvel ezelőtt készült romantikus vígjátékok nagy sztárja volt, aki többek között olyan, máig népszerű produkciókban tűnt fel, mint A csaj nem jár egyedül és a Rád vagyok kattanva, de nevéhez fűződik a mára kultikussá vált Tudom, mit tettél tavaly nyáron című horror, valamint Fred Jones karaktere az élő szereplős Scoby-Doo filmekben. A színészért nők milliói rajongtak, ami nem meglepő, hiszen igencsak vonzó fizimiskával áldotta meg a sors – magas, kisportolt testalkatával, igéző szempárjával, illetve csábos mosolyával meghódította egész Hollywoodot. Érdekesség, hogy ennek ellenére napjainkra mindezt már maga mögött hagyta, s főként édesapai feladataira, valamint teendőire fókuszál – viszont a közösségi médiában még mindig nagy népszerűségnek örvend. Galériánkban megmutatjuk, hogyan néz ki manapság, az ötödik X-hez közeledve:

Leadfotó: Ron Galella, Ltd./Ron Galella Collection via Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Vannak mondatok, amelyek egy életre velünk maradnak. Főleg akkor, ha egy olyan embertől kaptuk őket, aki bölcsességével, humorával és csendes szeretetével egész gyerekkorunkat meghatározta.
Sztárok
Közel 20 év telt el a High School Musical premierje óta, de Zac Efron nevét újra felrobbantotta az internet – méghozzá egy kiszivárgott demófelvétel, amely állítólag megmutatja, hogyan énekelt...
Fashion&Beauty
Bár sokan úgy vélik, a hideg idő beköszöntével nehezebbé válik a divatos öltözködés, néhány kiegészítő óriási segítségünkre lehet, ha szeretnénk feldobni kissé téli szettjeinket.
Sztárok
Kristen Bell sokkoló őszinteséggel beszélt a hűségről, a házasságáról és arról, miért nem zavarná, ha férje, Dax Shepard más nőkkel feküdne le.
Lifestyle
Ma már szinte senki nem adja ezeket a neveket a gyermekének, ugyanakkor rengeteg családban élnek még ma is ilyen nevű nagyszülők vagy dédszülők.
Lifestyle
Szinte egész nap fülig ér ma a Halak szája - minden oka meg is lesz rá. Napi horoszkóp.