Hatszor ment férjhez az 1930-as évek szexszimbóluma: a magyar származású színésznő okos volt és gyönyörű

Hedy Lamarr színésznőként vált ismertté, ám később feltalálóként írta be magát a történelembe, ugyanis egy hihetetlen találmányt köszönhetünk a bámulatosan szép nőnek.

Elképesztően tehetséges és okos nő volt

1914 novemberében látta meg a napvilágot Hedwig Eva Maria Kiesler, ismertebb nevén Hedy Lamarr, az osztrák-magyar származású amerikai színésznő és feltaláló, akinek apja egy jómódú bécsi bankár, míg anyja egy sokáig Budapesten élő, zsidó származású koncertzongorista volt. Szülei már egészen korán megtudták, hogy lányuk igazi zseni: Hedy nem járt iskolába, otthon tanult, ám 10 évesen már négy nyelven beszélt, tökéletesen zongorázott és táncolt, valamint színészi képességei is megmutatkoztak ekkorra. Már fiatalin a kíváncsi és találékony elme jeleit mutatta tehát: apja például megtanította neki, hogyan működik az elektromosság, így Hedy 5 évesen például szétszedett egy zenedobozt, hogy rájöjjön annak működésére, majd egyedül össze is rakta azt. Ám nagy álma mégis az volt, hogy filmsztár legyen, így abbahagyta az iskolát, hogy lehetőséget kapjon a showbizniszben: a világhírnevet végül egy cseh rendező Eroticon című némafilmjének hangos változata hozta meg számára 1933-ban - ez volt az Extase. A gyönyörű színésznő ebben az alkotásban teljesen meztelenül látható, sőt mi több, még orgazmus közben is mutatták az arcát. Ezzel a szereppel beírta a nevét a filmtörténetbe, de ekkor még senki sem tudta, hogy ő az a nő, akinek későbbi találmányai olyan mai technológiákhoz járultak hozzá, mint a Wi-Fi, a GPS és a Bluetooth. Galériánkban mutatjuk, milyen szép is volt az 1930-as évek szexszimbóluma!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Életében nem volt még ennyire gyönyörű a színésznő, pedig az elmúlt években jó pár mesés outfitben láthattuk már őt.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A napi tisztálkodás a modern élet egyik alapvető része, mégis egyre több kutatás utal arra, hogy a túlzásba vitt higiénia nem feltétlenül tesz jót a szervezetünknek. A Harvard Orvosi Egyetem...
Lifestyle
A krumplipucolás sokak számára a főzés legidőigényesebb és legkevésbé szeretett része, pedig egy egyszerű konyhai trükkel pillanatok alatt leegyszerűsíthető.
Lifestyle
Panikot és aggodalmat váltott ki a lakosok körében egy III. kerületi Facebook-csoportban feltűnt fotó, amely tanúsága szerint az invazív, csípős ázsiai tigrisszúnyog már Óbuda területén is megvetette...
Lifestyle
Az iskolai bántalmazás felismerése és kezelése az egyik legnehezebb szülői feladat, amely azonnali, megfontolt cselekvést és a rendelkezésre álló intézményi, valamint jogi eszközök határozott...
Sztárok
Érzelmes és meghitt fotóval köszöntötte fel Tóth Gabi a születésnapos Pápai Jocit az Instagram-oldalán, bizonyítva, hogy a korábbi közös televíziós munkák után is rendületlen a szoros baráti kötelék...
Sztárok
Szinetár Dóra nem sokkal az unokája születése előtt azt is elárulta, milyen nemű lesz a baba.