Cindy Crawford lánya újradefiniálta a pucérruha fogalmát: Kaia sosem volt még ilyen merész

Kaia Gerber gyakran ölt magára dögös, figyelemfelkeltő ruhákat, legutóbb azonban saját határait átlépve egy lélegzetelállító pucérruhában mutatkozott a nyilvánosság előtt.

Szenzációs volt a megjelenése

A nagy népszerűségnek örvendő meztelenruhák lényege, hogy valamivel többet mutatnak, mint amennyit eltakarnak, mégsem kölcsönöznek közönséges hatást . Az áttetsző kreációk persze nem mostanság jöttek divatba, az utóbbi években azonban mindinkább terjedni kezdtek a világsztárok jóvoltából, akik közül egyre többen őrülnek meg ezért a trendért, és szívesen viszik a vörös szőnyegre is. Vannak, akik ügyesen választanak maguknak ilyen darabot, és stílusosan, dekoratívan mutatnak benne, ám említhetünk olyan hírességeket is, akik túlzásba esnek, emiatt pedig az ízléstelenség határát súrolva nemtetszést váltanak ki a publikumból. Nos, Cindy Crawford lánya biztosan nem ez utóbbi kategóriába tartozik, épp ellenkezőleg: Kaia Gerber minden esetben tökéletes érzékkel állít össze magának outfiteket, és még akkor sem kelt botrányt, ha a megszokottnál kissé vadítóbbra veszi a figurát. Így történt ez legutóbbi megjelenése kapcsán is, amikor rendkívüli módon egy különleges pucérruhában állt a fotósok elé. Galériánkban megmutatjuk, milyen lenyűgözően nézett ki a 23 éves modell:

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A tökéletes randi outfit kiválasztása gyakran hosszas gondolkodást és próbálgatást igényel, viszont ha ihletet merítesz Kaia Gerber gardróbjából, biztosan lenyűgözöd a kiszemeltedet.

Leadfotó: Phillip Faraone/Getty Images

Forrás: Harper's Bazaar

Oldalak

Sztárok
A Scootert imádja a magyar közönség, és a banda most a Campus fesztiválon lépett fel.
Utazás
Lélegzetelállító vulkáni tájak, buja trópusi növényzet és a végtelen óceán vár – mindez hosszú, fárasztó interkontinentális repülés nélkül.
Sztárok
Alain Delon nemcsak minden idők egyik legnagyobb francia filmsztárja volt, hanem olyan férfi, akinek kisugárzása és szépsége évtizedeken át emberek millióit bűvölte el világszerte. Nem véletlen, hogy...
Sztárok
Sokan irigylik a brit királyi család legfiatalabb tagjainak életét, ám Vilmos herceg és Katalin hercegné tudatosan arra törekszenek, hogy gyermekeik a lehető legátlagosabb gyermekkort élhessék meg....
Lifestyle
Kánikula és heves zivatarok váltják egymást: a HungaroMet 11 vármegyére adott ki riasztást a közeledő viharok miatt.
Lifestyle
A rakott krumpli igazi klasszikus, amely szinte minden családban másképp készül. Van azonban egy egyszerű hozzávaló, amelyet meglepően kevesen használnak, pedig sokkal selymesebbé és gazdagabb ízűvé...