Lifestyle

Fantasztikus hír: jövőre duplázik az Iron Maiden Budapesten

Duplázik az Iron Maiden jövőre a magyar fővárosban. A világhírű angol rockcsapat a nagy érdeklődésre való tekintettel második koncertet is meghirdetett: az eredetileg bejelentett 2025. május 27. mellett május 28-án is zenél a Papp László Budapest Sportarénában – írja az MTI.

Európai turnéra indul az Iron Maiden

Az Iron Maiden a múlt héten jelentette be Run For Your Lives című világ körüli turnéja európai állomásait. A sorozat nyitányára – immár két koncerttel – Budapesten kerül sor. A zenekar a pályafutását meghatározó korai évtizedekből összeállított dallistával lép színpadra, az 1975-ös megalakulás 50. évfordulója alkalmából. A turné a budapesti fellépések után további 27 stadion-, fesztivál- és arénakoncerttel folytatódik Európa-szerte. Jövőre lesz 50 éve annak, hogy Steve Harris basszusgitáros 1975 végén megalapította a zenekart, ezért a turnén hallható dalok a zenekar első kilenc stúdióalbumáról szólnak, az 1980-as Iron Maidentől az 1992-es Fear of the Darkig bezárólag. Több olyan számot elővesznek, amelyet évek óta nem játszottak, és sok olyat is, amely valószínűleg soha többé nem lesz élőben hallható. A koncertsorozat első szakaszában – Budapestet is beleértve – az amerikai Halestorm lesz az előzenekar. A turné érinti Csehországot, Szlovákiát, Norvégiát, Dániát, Svédországot, Finnországot, az Egyesült Királyságot, Írországot, Franciaországot, Spanyolországot, Portugáliát, Svájcot, Németországot, Olaszországot, Ausztriát, Hollandiát; az utolsó európai koncert pedig 2025. augusztus 2-án Varsóban lesz. Az Iron Maiden jelenleg is úton van The Future Past című turnéja keretében, amelynek állomásai között van Ausztrália, Új-Zéland, Japán, Kanada, az Egyesült Államok, Mexikó, Kolumbia, Chile, Argentína és Brazília.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az Iron Maiden eddigi tizennégy magyarországi fellépése közül a legutóbbi 2022-ben a Groupama Arénában volt. Az első még 1984-ben volt, amikor az egykori Budapest Sportcsarnok parkolójában csaknem 50 ezer rajongó előtt zenéltek a Powerslave turné keretében. Bruce Dickinson, a zenekar frontembere az idén júniusban a Barba Negrában adott szólókoncertet.

Az egész világháló beleremegett, amikor két héttel ezelőtt a Linkin Park bejelentette, hogy új énekesnőjükkel és dobosukkal visszatértek a zenei vérkeringésbe. A kultikus banda azóta nem csupán a koncertélethez, de az alkotáshoz is visszatalált.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...
Lifestyle
Mumtáz Mahal, a mogul császár, Dzsahán felesége 38 éves korában hunyt el, ami arra késztette férjét, hogy egy grandiózus mauzóleumot építsen a tiszteletére. India mogul birodalma a világ egyik...
Lifestyle
Aki egyszer megtapasztalja, milyen íze van egy saját kezűleg készített paradicsomszósznak, az nehezen tér vissza a bolti változatokhoz.
Home&Design
A szobanövényeid állapota sokkal inkább függ az otthoni környezettől, mint elsőre gondolnád.
Lifestyle
Miután Charles Boycott 1880-ban megpróbálta kilakoltatni több bérlőjét, az írországi Mayo megye lakói azzal vágtak vissza, hogy kiközösítették – ez vezetett a „boycott” (bojkott) kifejezés...
Lifestyle
Ugye ismerős az érzés, amikor a munkanap végén lecsukod a laptopot, de a fejedben még órákig az elintézetlen e-mailek, a sürgős feladatok és a másnapi határidők pörögnek?