Mindenki olyan frizurát akar most, mint amilyet Halle Berry csináltatott

Halle Berry pályafutása során már megannyi alkalommal alakított külsején, nemrég pedig ismét előrukkolt valami újdonsággal, ami remek ötlet volt a részéről.

Mindenki szerint jól áll neki

Halle Berry karrierje az 1989-es Living Dolls sorozattal vette kezdetét, ő maga pedig hamarosan a kilencvenes és kétezres évek egyik legnagyobb filmsztárjává, no meg imádott szexszimbólumává vált. Pályafutásának csúcspontja volt, mikor 2001-ben első afroamerikai származású színésznőként bezsebelte az Oscar-díjat a Szörnyek keringőjében nyújtott felejthetetlen alakításának köszönhetően. A mai napig a közönség egyik nagy kedvencének mondhatja magát, így nem meglepő, hogy rajongói igyekeznek képben lenni soron következő filmjeivel és projektjeivel, vagy csak újabb várható nyilvános megjelenésével. Az is sokakat érdekel, éppen milyen trendeknek hódol, s mivel mindig ráérez arra, hogyan mutasson divatosan, követői bármikor tudnak inspirálódni a külsejét látva. Nemrég például új frizurát készíttetett magának, ami azonnal elnyerte a fanok tetszését; galériánkban megmutatjuk, milyen jól áll a hírességnek az új megjelenése!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Egyáltalán nem mondanánk meg Halle Berryről, hogy már 57 éves, hiszen ma is éppoly fiatalos és üde, mint évtizedekkel ezelőtt. Vajon mi a titka?

Leadfotó: ABC/Getty Images

Forrás: BYRDIE

Oldalak

Lifestyle
Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.
Sztárok
Van egy olyan királyi családtag, aki nem hagyja, hogy a trónörökös nagyképű legyen és elszálljon magától.
Lifestyle
Szeptemberben három csillagjegy életébe visszatérhet valami a múltból, amit már lezártnak hittek. Érzelmes időszak várhat rájuk.
Sztárok
Miller Dávid nem fog teljesen visszavonulni, ám az tény és való, hogy a mentális állapota miatt most egy időre háttérbe vonul és kevesebb tévés szereplést fog vállalni.
Lifestyle
A Bikához egy beszélgetés során olyan információ juthat el, amely átértékelteti vele a jelenlegi helyzetet. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Lifestyle
A divat története évszázadokon át a lassú, jól elkülöníthető korszakokról szólt. A 60-as évek miniruháit a 70-es évek hippi esztétikája, a 80-as évek túlzásai után pedig a 90-es évek letisztult...