Lifestyle

Hasznos tudnivalók a PCN bejelentésről

A kémiai biztonság szempontjából a veszélyes keverékek bejelentése a PCN portálon keresztül egy nagyon aktuális feladat, hiszen 2025. január 1-ig minden forgalomban lévő, egészségre gyakorolt hatása vagy fizikai hatása alapján veszélyes keveréket be kell jelenteni. Ennek célja, hogy vészhelyzet vagy baleset esetén rendelkezésre álljanak a keverékkel kapcsolatos veszélyességi információk, ami akár életeket is menthet.

Talán ez a témakör kevésbé illeszkedik a női magazinok megszokott topikjaihoz, ebben az írásunkban a PCN bejelentés legfontosabb tudnivalóit ismertetjük az InnovaTox közreműködése által. Mindannyiunk közös érdeke, hogy felelősségteljesen álljunk környezetünkhöz, akár vállalkozók vagyunk, akár csak szeretnénk egy kicsit jobban eligazodni a kémiai biztonság területén.

Mit érdemes tudni a vonatkozó jogszabályokról?

A 2000. évi XXV. törvény, illetve a 1272/2008/EK rendelet foglalkozik a veszélyes keverékek bejelentésével. A legfontosabb cél, hogy rendelkezésünkre álljon egy adatbázis, amelyből informálódhatunk, ha baleset vagy mérgezés történne. A bejelentést elektronikus formában kell megtenni az ECHA általi PCN portálon.

Hogyan zajlik a folyamat?

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A bejelentéshez a termék biztonsági adatlapjában lévő adatokat pontosan kell megadnunk. Gondolunk a piktogramokra, az összetevőkre egyaránt. Először azonban a cégünk regisztrálását kell elvégeznünk az ECHA felületén, ezt követően elkészítjük a “Company Profile”-t, majd a UFI kódot generálunk, ami után nincs más hátra, mint összeállítani a keverék dossziéját.

Kinek és milyen esetben kötelező?

2021. január 1-től a lakossági felhasználású, 2024. január 1-től pedig az ipari felhasználású keverékek bejelentése vált kötelezővé. Azon keverékeket, amelyeknek a bejelentése az OSZIR felületén már megtörtént, 2025. január 1-ig el kell végezni az ECHA portálon is.

Ezt a teendőt a gyártó végzi el, viszont, ha EU-n kívülről származó keverékről van szó, akkor a behozatalt elvégző cég teszi meg ezt a lépést. A gyártón és importálón kívül a forgalmazó is elvégezheti a PCN bejelentést. Persze dönthetünk úgy is, hogy szakértőkre bízzuk és kiszervezzük az InnovaTox csapatának.

Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy ki végzi a bejelentések ellenőrzését, a területileg illetékes járási hivatal Népegészségügyi Osztálya, amely nemcsak a bejelentés meglétére terjed ki, hanem az előírások betartására, a termékek címkézésére (tartalmazzák-e az UFI kódot), illetve arra is, hogy a biztonsági adatlapok megfelelőek-e. Emiatt is létfontosságú, hogy az előírásokat betartva történjen minden, naprakészek legyenek a dokumentumok.

Mindezt tehát nemcsak a jogszabályoknak történő megfelelés, hanem az egészségünk védelme érdekében is fontos elvégeznünk. A jó hír azonban, hogy mindig van lehetőség megbízni egy szakértő céget, ha szeretnénk tehermentesíteni a vállalkozásunkat.

Oldalak

Lifestyle
Keselyű sorozat
Október 17-én debütált a TV2 csatornáján a Keselyű című minisorozat, amely azonnal hatalmas sikert aratott.
Sztárok
A legendás énekes egykor fülig szerelmes volt a gyönyörű, szőke modellbe, aki a nyolcvanas években férfiak millióinak szívét dobogtatta meg, ma pedig már boldog nagymamaként éli mindennapjait.
Fashion&Beauty
A legmenőbb divatrajongók régóta tudják a titkot, és a fagyos hónapok beálltával gátlások nélkül válogatnak a férfikollekciók alapdarabjai között, mert tudják, hogy mennyire jól jön a nőknek is.
Home&Design
Most már beindul a kemény tél, és nem mindegy, hogyan állítjuk be a fűtést a házban.
Lifestyle
Évente mintegy 160–170 ezer forintot dob a kukába egy négytagú magyar család az ételpazarlással. Bár Magyarország az uniós átlaghoz és a korábbi évekhez képest is javuló tendenciát mutat, a...