Sztárok

Monica Bellucci 14 éves lánya már most igéző szépség, és megdöbbentően hasonlít az édesanyjára - Fotók

Monica Bellucci 1999 és 2013 között volt Vincent Cassel francia színész házastársa, a két világsztár nászából pedig két gyermek született: előbb az idén 20. születésnapját ünneplő - és ifjú modellként sikert sikerre halmozó - Deva jött a világra, majd hat évvel később megszületett húga, Léonie is, akire - zsenge korából adódóan - sokkal kisebb közfigyelem hárul.

Mindketten örökölték édesanyjuk szépségét

Monica Bellucci olasz színésznő huszonöt esztendővel ezelőtt házasodott össze kollégájával, a francia származású Vincent Cassellel. Noha a két világsztár párkapcsolata a 2010-es évek elején zátonyra futott, szerelmük gyümölcsei, a 19 éves Deva, valamint a 14 esztendős Léonie nap mint nap emlékeztetik őket, micsoda fergeteges románc is volt az övék. Deváról egyébként már több alkalommal is írtunk: a szeptemberbne 20. születésnapját ünneplő sztárcsemete egyre több nyilvános eseményen tűnik fel édesanyja társaságában (korábban egyébként már a Vogue Italy címlapján is szerepeltek együtt), emellett pedig modellkarrierje is meredeken ível felfelé. De mi a helyzet Bellucci és Cassel kisebbik lányával, a 14 éves Léonie-val? Ő - zsenge korából adódóan - szinte soha nincs reflektorfényben, pedig - Devához hasonlóan - ő is tündöklő szépség.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Top Gun sztárja az utóbbi időszakban rendre olyan nőket választ partneréül, akik akár a gyermekei is lehetnének. Legutóbb a nála 25 évvel fiatalabb orosz ex-modellel, Jelszina Harjovával hozták hírbe, most pedig egy húszas évei derekán járó énekesnővel boronálták össze.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Immár kétségtelen, hogy Szoboszlai Dominik igazi világsztárrá vált, aki a nemzeti csapat sajtótájékoztatóján szokatlanul kemény, nyílt és határozott üzenettel intette intő útra a hazai...
Sztárok
Gőzerővel zakatol a Celeb vagyok, ments ki innen! legújabb évada, ahol a szélsőséges körülmények már most kihozzák a feszültséget a szereplőkből: Valkusz Milán láthatóan nehezen viseli a kiképzést.
Home&Design
A kamra sokáig az egyik legvágyottabb helyiség volt egy házban, de a modern otthonokban már nem feltétlenül csak a plusz tárolóhely a lényeg. Egy újra felfedezett, rendkívül praktikus helyiség kezd...
Lifestyle
Egy új telefon ára önmagában is sokat elárul arról, mennyire számít luxuscikknek egy készülék, de még beszédesebb, ha azt nézzük meg, hány napot kell érte dolgozni. Egy friss számítás most azt...
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...