Sztárok

Kamala Harris így esett szerelembe a férjével: egy romantikus film alapja is lehetne ez

Joe Biden visszalépésével Kamala Harris esélyt kapott arra, hogy ő legyen a befutó a novemberi elnökválasztáson. Most a párjával nagy fordulatot vesz az életük, aki mindenben támogatni fogja.

Az elnökjelölt 2013-ban ismerkedett meg a párjával

Az alelnök mögött a demokraták vezetői rövid időn belül felsorakoztak, miután Joe Biden vasárnap úgy döntött, hogy visszalép a jelöltségtől. Az elnök még hétfőn telefonon kapcsolódott be Harris kampányeseményébe, ahol azt ígérte, hogy segíti és részt vesz az új elnökjelölt kampányában.

Vasárnap délutántól hétfő estig több mint 100 millió dollár gyűlt össze Harris kampányára, ez pedig messze meghaladja azt, amit Biden vagy Trump ugyanennyi idő alatt össze tudott gyűjteni. Az sem meglepő, hogy George Clooney is beállt az elnökjelölt mögé.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kamala Harris volt az első nő, az első fekete és az első ázsiai származású tisztségviselő az alelnöki tisztségen, most pedig elnök lehet belőle. A galériánkban megmutatjuk, hogy ki a legnagyobb támogatója, vagyis a férje.

Az Amerikai Egyesült Államok elnökéről kevesen tudják, hogy négyszeres édesapa, egyik lánya, Ashley pedig igazán elbűvölő és okos nő.

Leadfotó: 123RF

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Előfordult már veled, hogy alig egy órával ebéd után újra a hűtő előtt találtad magad? Nem vagy egyedül. A szakértők szerint sokszor nem a valódi éhség késztet nassolásra, hanem valami egészen más.
Lifestyle
A konyhában megjelenő, bosszantó apró rovarok ellen a legtöbben drasztikus módszerekkel védekeznek. Létezik azonban egy zseniális, vegyszermentes és környezetbarát alternatíva is.
Sztárok
Láttad már Susan Sarandon elsőszülött gyermekét, Evát? A 41 éves színésznő rengeteget örökölt édesanyja tehetségéből, ráadásul kiköpött úgy néz ki, mint az Oscar-díjas sztár fiatalon.
Sztárok
Június 4-én ünnepelte ötödik születésnapját Lilibet hercegnő, Harry herceg és Meghan Markle kisebbik gyermeke. A bájos kislány számára ez nem csupán egy újabb születésnapot jelentett, hanem egy olyan...
Home&Design
A kanapé az egyik legdrágább és legmeghatározóbb bútordarab az otthonban, ezért nem árt kétszer is meggondolni a választást. Miközben sokan még mindig a megszokott formák között keresgélnek, a...
Sztárok
Rose McGowan a Sikoly című kulthorrornak köszönhetően vált népszerűvé, később pedig a Bűbájos boszorkák színésznőjeként hódított; kíváncsi vagy arra, mennyit változott 52 éves korára?