Sztárok

Ezekre a filmekre még az űrhajósok, és a NASA szakemberei is azt mondják, hogy kiváló sci-fik

Van egy sci-fi, ami a NASA űrhajósai szerint kisebb túlzással még dokumentumfilmek is elmenne, annyira jól feldolgozták.

Van egy Arnold Schwarzenegger film, ami látszólag azért kilóg a sorból picit

Az űrhajósok és a NASA munkatársai gyakran kifejezik véleményüket a tudományos-fantasztikus filmekről, és ezek a nézetek széles skálán mozognak.

Egyesek csupán élvezik ezeket az alkotásokat, mint szórakoztató műfajt, míg mások kritikusabbak a tudományos pontatlanságok miatt. A számolás joga című filmet kifejezetten imádják, amely az afroamerikai női matematikusok NASA-beli szerepét mutatja be. Ez ugye pozitív fogadtatásra talált, mivel valós történelmi eseményeken alapul, és inspiráló üzenetet közvetít a kitartásról és az akadályok leküzdéséről, ez viszont nem tudott felkerülni a listára, mivel nem lehet teljesen beépíteni a sci-fi műfajba.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Azonban most mutatunk néhány filmet, amiket igen, és az űrhajósok se szoktak nagyon beléjük kötni!

A NASA azzal számolt, hogy a szemét teljesen elég majd a légkörben, de ez nem történt meg. Most a család be fogja perelni az Űrhajózási Hivatalt.

Leadfotó: Warner Bros. Entertainment / Paramount Pictures

Oldalak

Sztárok
Egészség
Ha a máj támogatásáról van szó, szinte mindenkinek ugyanaz a jól ismert gyógynövény jut eszébe, pedig akad egy kevésbé felkapott növény is, amely különösen izgalmas tulajdonságokkal rendelkezik.
Sztárok
Öt év házasság és hat év együttélés után Várkonyi Andrea a Story magazinnak adott exkluzív interjúban őszintén mesélt a Mészáros Lőrinccel való kapcsolatáról, a folyamatos támadásokról és a...
Sztárok
Kormos Anett, az ország egyik legnépszerűbb előadója és forgatókönyvírója egy tabudöntögető, éles hangvételű bejegyzésben világított rá a hazai állatvédelem és a túlzottan szigorú örökbefogadási...
Sztárok
Bár a Gazdasági Versenyhivatal szabálytalan reklámjelölések miatt figyelmeztette Strenner Antalt, azaz Whispertont, a fiatal tartalomgyártó közben gyökeres életváltás mellett döntött, feladta hazai...
Sztárok
Különleges és szívhez szóló emlékezést tett közzé Bálint’s Pot, a népszerű főzős influenszer, aki egy évvel ezelőtti találkozásuk felidézésével tisztelgett az ország egyik legszeretettebb színésze,...
Fashion&Beauty
A farmer és a csizma párosa ősszel gyakorlatilag megunhatatlan, de ettől még egyáltalán nem mindegy, milyen lábbelit húzunk a kedvenc denimünkhöz. Idén a klasszikus fekete bokacsizmán túl több...