Túl messzire ment? Felháborította a briteket, amit Kamilla művelt

A napokban Kamilla királyné férjével, Károly királlyal együtt ellátogatott a Cardiffban található Seneddbe, ahol a walesi parlament 25. évfordulóját ünnepelték, egyeseknek azonban szemet szúrt valami, amit egyből botrányosnak tituláltak.

Tiszteletlenség volt a részéről?

Mint ismert, III. Károly már a Dianával való megismerkedése előtt beleszeretett jelenlegi feleségébe, Kamillába, de mivel a palota nem tartotta méltónak hozzá, nem vehette el. Az akkor még walesi hercegi címet viselő előkelőség csak Harry herceg megszületése után, valamikor 1989-ben jött össze újra szerelmével, a szívek királynője azonban fájdalmában akkor azt nyilatkozta, már második gyermekük világrajötte előtt csalta őt a férje. Mindez óriási botrányt kavart az egész Egyesült Királyságban, ahhoz pedig hosszú éveknek kellett eltelniük, hogy a nép elfogadja Kamillát és megbocsásson Károlynak. S habár napjainkra a briteknek sikerült fátylat borítaniuk a múltra, emellett szeretettel gondolnak az uralkodó házaspárra, Diana emléke még mindig fájó pont a lelkükben, amibe úgy tűnik, a királynénak sikerült rútul belegázolnia. Részletek a galériában!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Javában zajlik a 2024-es wimbledoni teniszbajnokság, ahol a minap Kamilla királyné is tiszteletét tette. III. Károly felesége nagyon jól érezte magát a nívós sporteseményen, egy ponton azonban elgondolkodtató megjegyzést tett egy korábbi játékosnak.

Leadfotó: Peter Nicholls/Getty Images

Forrás: HELLO! Magazine

Oldalak

Utazás
A rolleres iszonyatos tempóban haladt, és majdnem elsodorta Orsi gyerekét is.
Sztárok
Melania Trump kifinomult stílusa hosszú évek óta a divat- és szépségvilág egyik legtöbbet elemzett témája. Bár a jelenlegi amerikai first lady ritkán beszél a sminkelési rutinjáról, néhány korábbi...
Lifestyle
Vírusként terjed a TikTokon a házaspár videója, akik kutyáikkal együtt cserélték le a huzatokat az ágyukon.
Lifestyle
A Szűznek a Nap energiája segít abban, hogy ne csak dolgozzon, hanem élvezze is az apró sikereket. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Egészség
Akad olyan, aki reggel nem igazán képes beállni a zuhany alá, a többség még este hanyagolná a fáradtság miatt.
Utazás
Magyarországon is egyre többen látnak nyestet, amik kezdenek elszaporodni a belváros környékén.