Lifestyle

Két magyar mozi is bemutatkozik a londoni Raindance Filmfesztiválon

Szeleczki Rozália Cicaverzum című romantikus vígjátéka és Vermes Dorka Árni című alkotása is versenybe száll a legjobb első mozifilm, a legjobb elsőfilmes rendező és a legjobb főszereplő címért az Oscar- és BAFTA-kvalifikáló londoni Raindance Filmfesztiválon.

Neves filmmustrán mutatkoznak be a hazai alkotások

A londoni West End filmes negyedében június 28-ig tartó Raindance Filmfesztivál az egyik legfontosabb esemény a fiatal filmesek számára, akik bemutatkozhatnak a közönségnek és a szakmának egyaránt – írja az MTI.

Szeleczki Rozália Cicaverzum című romantikus vígjátékát első alkalommal vetítik Nagy-Britanniában, a premier a kultikus Prince Charles Cinemában lesz Londonban, ahol a film operatőre, az idén a legjobb operatőrnek járó Filmkritikusok Díjával kitüntetett M. Deák Kristóf személyesen jelen lesz.

A fesztivál zsűrijében az elmúlt években olyan sztárok ültek, mint a Trónok harcából ismert Liam Cunningham, a Homeland – A belső ellenség főszerepét alakító Damian Lewis, illetve a spanyol–német származású, világhírű színész, Daniel Brühl. Az idei nemzetközi zsűri tagja egyebek mellett Diego Luna mexikói színész, a Dirty Dancing 2. és az Andor című nagy sikerű Disney kalandsorozat főszereplője.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Cicaverzum egy fiatal lány és egy beszélő fekete macska különös románcának története. A szerelemben csalódott lány a manipulatív kandúr hatása alá kerül és majdnem mindent elveszít, ami addig fontos volt neki. A film főszereplője, Törőcsik Franciska alakításáért nemrég elnyerte a legjobb színésznőnek járó Magyar Mozgókép Díjat. A Cicaverzum megtekinthető a FILMIO-n.

Az NFI Inkubátor Programjának támogatásával készült film forgatókönyvét Szeleczki Rozália Kemény Zsófi költő-író-slammerrel közösen írta, a film látványtervezője Pater Sparrow, a jelmezeket Szlávik Juli tervezte, vágója Érdi Zsófi, zeneszerzője Czitrom Ádám, producere Iványi Petra volt.

A Raindance Filmfesztivál versenyébe a Cicaverzum mellett Vermes Dorka Árni című alkotása is meghívást kapott, amely szintén a legjobb elsőfilm, a legjobb elsőfilmes rendező és a legjobb főszereplő címért versenyez. A filmdráma címszereplője Árni, egy madáralkatú fiú, aki egy vidéken turnézó, szakadt vándorcirkusz mindeneseként dolgozik. A társulatot egy család alkotja, ahol Árni az egyetlen kívülálló. A cirkuszba egy nap új piton érkezik, ami felkelti Árni kíváncsiságát, és ahogy elkezdi megszelídíteni, a folyamat egyre erősebb hatással van rá.

A streamingóriás évek óta azon töri a fejét, hogyan szélesíthetné felhasználói bázisát. Nyilvánvalóan ezt a célt szolgálta a jelszómegosztás betiltása, valamint a kiegészítő előfizetést "sújtó" plusz tarifa bevezetése is. A merész lépések meghozták a kívánt eredményt, de úgy tűnik, a Netflix mégsem elégedett a helyzettel.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A Most Wanted – A hajsza legújabb évada kőkeményen indult, Sebestyén Balázsék pedig máris foganatosították az első sikeres elkapást, miután egy lakótelepen bekerítették Gáspár Lacit és Valkusz Milánt...
Sztárok
Meghan Markle hosszú kihagyás után visszatér a színészethez, és szerepet kaphat a Netflix sikersorozatában, a The Gentlemenben. A döntés hátterében Harry herceggel közös, alapos mérlegelés áll.
Sztárok
Kiderült, hogy Papp Gergő nem sokáig maradt munka nélkül az RTL Reggelije után, ugyanis már ki is derült, hogy hol fogja folytatni, és az is, mit fog csinálni.
Egészség
A kávé önmagában nem feltétlenül egészségtelen, de vannak olyan változatai, amelyeket jobb ritkábban inni.
Lifestyle
Egy Oroszországban élő magyar lány népszerű videóban mutatta be a magyar konyha sokszínűségét. Orosz ismerősei alig hitték el, hogy a magyarok édesen eszik a tésztát és a gesztenyét.
Sztárok
Szerdán áll bíróság elé Molnár Áron, akit a Fóti Gyermekotthon korábbi igazgatója, Páger Pál Attila perelt be rágalmazás és becsületsértés miatt. A színész-aktivista kemény üzenetben reagált a...