Sztárok

Végre megtörte a csendet Katalin: a hercegné üzenete sokakat szíven talált, de nem úgy, ahogy elsőre gondolnád

Vilmos walesi herceg felesége hónapok óta rákbetegséggel küzd, minden nyilvános szereplését visszamondta, és még a közösségi médiában sem tűnt fel - legalábbis mindezidáig.

Megrendítő levél

Hónapok óta elvonultan él a 2024 elején rákkal diagnosztizált Katalin hercegné: Vilmos walesi herceg feleségéről egy rutinműtétet követően derült ki, hogy daganatos betegség támadta meg a szervezetét. A váratlan hírről maga Katalin számolt be a közösségi médiában, azóta azonban nem adott újabb nyilatkozatot, sőt még fotók sem készültek róla. A királyi családot belülről ismerő informátorok szerint III. Károly menye most minden erejével a gyógyulásra összpontosít - az idei évben valószínűleg már vissza sem tér közfeladatai gyakorlásához -, de e szívszorító küzdelemben közeli családtagjai támogatására is számíthat.

Azt már eddig is tudtuk, hogy Katalin idén kihagyja a patinás múlttal rendelkező Trooping the Colour parádét, melyet Károly király tiszteletére rendez a monarchia. A hercegné az ünnepség utolsó próbáján sem jelent meg, ami azért kiváltképp sajnálatos, mert Vilmos felesége az Ír Gárda ezredese. Katalin nemrégiben szívszorító levelet juttatott el a gárdához, melynek részletei a közösségi médián keresztül jutottak el a nyilvánossághoz.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A walesi hercegné még hosszú ideig nem térhet vissza közfeladatai gyakorlásához, és noha Károly király már kiszemelte (ideiglenes) utódját, a trónörökös cseppet sem elégedett édesapja választásával.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Taylor Swift és Travis Kelce végre kimondták a boldogító igent, a világsajtó pedig napok óta a grandiózus, sztárokkal teli esküvőtől hangos. Bár minden tekintet az ifjú párra szegeződött, a vendégek...
Utazás
A European Best Destinations közzétette a 2026-os év legfrissebb európai strandrangsorát, amelyet több százezer utazó online szavazata alapján állítottak össze. Az abszolút győztes idén egy...
Lifestyle
Súlyos rákos áttétek gyanújával indítottak azonnali, átfogó daganatkeresést a spanyol orvosok egy hatvanéves páciensnél, aki drasztikus viselkedésváltozással és gyötrő fejfájással került kórházba. A...
Lifestyle
Ha megértjük, hogyan működnek a támadások, felismerjük a jeleket, és időben cselekszünk, akkor a telefonunk biztonságban maradhat.
Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van egy nyári estén, mint amikor a szúnyogok lakomát csapnak rajtad. A csípés ugyan csak néhány másodpercig tart, a viszketés viszont órákig vagy akár napokig is...
Lifestyle
A konyhai maradékok megmentésének és a tudatos élelmiszer-tartalékolásnak a fagyasztás az egyik leghatékonyabb eszköze. A szakértők szerint azonban óriási hibát követünk el, ha bizonyos alapanyagokat...