Egészség

Megvan az időpont: ekkor próbálják ki először embereken a gyógyszert, ami képes visszanöveszteni az elvesztett fogakat

Állatokon már több sikeres kísérletet is végrehajtottak a szakemberek, tehát itt az ideje, hogy végre kiderüljön, az emberi szervezet is hasonlóan pozitívan reagál-e a gyógykészítményre.

Ősszel úttörő kísérlet veszi kezdetét

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

2024 szeptemberében kezdődik, és egészen jövő év augusztusáig tart majd az a kísérlet a Kiotói Egyetemi Kórházban, melynek célja, hogy kiderüljön, hogyan reagál az emberi szervezet a gyógykészítményre, mely képes visszanöveszteni az elvesztett fogakat - írja a Blikk. Az egészségügyi intézményben olyan 30 és 64 év közötti férfi pácienseket fognak majd kezelni, akiknek legalább egy zápfoguk hiányzik. A szakemberek görény- és egérmodellekben már sikeresen újranövesztettek elvesztett fogakat, számottevő mellékhatások nélkül.

„Szeretnénk tenni valamit azokért, akik fogvesztéstől vagy foghiánytól szenvednek. Bár eddig nem létezett olyan kezelés, amely végleges gyógyulást hozott volna, úgy érezzük, az emberek elvárásai a fogak növesztésével kapcsolatban magasak” - árulta el Katsu Takahashi vezető kutató, a Kitano Kórház fogászati és szájsebészeti osztályának vezetője.

Sokat tanulhatunk abból, miképp vásárolnak mások. A hazai gyógyszertárakban sem árt, ha tudatosabbak vagyunk.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Sztárok
Várkonyi Andrea elárulta, hogy nem olvasta el a Mészáros Lőrinccel kötött házassági szerződését. Egy ügyvéd szerint ennek komoly jogi következményei lehetnek.
Sztárok
Óriási botrány robbant ki a Ferrarinál a Mexikóvárosi Nagydíj után: Lewis Hamilton kemény szavakkal illette csapattársát, Charles Leclerct, miközben a csapatfőnök is elveszítette a türelmét.
Lifestyle
December 24-e hivatalosan is munkaszüneti nap lesz: az Országgyűlés 193 igen szavazattal fogadta el a javaslatot. A döntést Magyar Péter karácsonyi ajándékként jelentette be.
Sztárok
Váratlanul ért véget Feledy Botond vezetői megbízatása: három hónap után bizalomvesztésre hivatkozva mentették fel a Magyar Külügyi Intézet éléről. A döntés komoly vitát váltott ki a közéletben.
Egészség
Magyar szakemberek több mint 114 ezer esetet elemeztek, és olyan összefüggésre bukkantak, amely a jövőben akár életek megmentéséhez is hozzájárulhat.
Sztárok
Ókovács Szilveszter azonnali menesztése után egymásnak feszülnek az állítások: a volt főigazgató vitatja az átvilágítás megállapításait, miközben az Operaház művészei is elmondták véleményüket.