Lifestyle

Kiderült, miért veszíthette el a hallását Beethoven - az egész világot megrendítette az igazság

A bécsi klasszika kiemelkedő alakja a húszas éveitől fogva folyamatosan hallásproblémákkal küzdött, negyvenes évei alkonyára pedig teljesen megsüketült. A szakértők most a néhai géniusz hajfürtjeit elemezték, hogy végre ráleljenek a siketség valódi okára.

Ifjúkorában kezdte elveszíteni a hallását

Ludwig van Beethoven minden idők egyik legnagyobb zeneszerzőjeként él a köztudatban: Joseph Hayd és Wolfgang Amadeus Mozart mellett a bécsi klasszika harmadik gigászának tartják (jóllehet művészete a romantika jegyeit is magán viseli). Beethoven korszakos jelentőségének remek mércéje az is, hogy művészete későbbi zenetörténet számos fontos alakjának pályáját meghatározta. Tudvalevő, hogy a zseniális komponista húszas éveitől kezdve hallásproblémákkal küzdött, negyvenes évei alkonyára pedig teljesen megsüketült. Annak érdekében, hogy megértsék, miért veszítette el a hallását Beethoven - és a zeneszerző egyéb betegségének okait is feltárják -, a kutatók nemrég DNS-elemzést végeztek a géniusz két hitelesített hajfürtjén - írja a Live Science. Az eredmény még a tudósokat is alaposan megrendítette.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A tavaly hatalmas sikert aratott, telt házas arénakoncert után a világhírű zongoraművész és zeneszerző, Péter Bence 2024. december 7-én ismét az MVM Dome színpadán kápráztatja el közönségét.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Bizonyára veled is előfordult már, hogy a munkahelyeden, az edzőteremben vagy épp házimunka végzése közben magába szippantott az internet legmélyebb bugyra.
Lifestyle
Az 1996-ban elhunyt Baba Vangát sokan a Balkán Nostradamusának nevezik, és bár egyesek vitatják e megtisztelő titulus jogosságát, a vak bolgár jósnő köré szőtt kultusz a mai napig nem csappant meg.
Lifestyle
Ha szeretnéd, hogy a muskátlid ne csak túlélje a telet, hanem tavasszal dús virágba boruljon, fontos, hogy már most tudatosan készülj fel rá és megfelelően ápold a növényt a hideg hónapokban.
Utazás
Pár nap múlva itt a karácsony, ám ha abban reménykedtél, hogy az ünnepek alatt fehérbe borul az ország, akkor van egy szomorú hírünk a számodra.
Sztárok
Egy egyszerű, mégis mély jelentéssel bíró nyilvános szerepléssel Vilmos herceg és fia, György herceg csendesen, de annál meghatóbban idézték meg Diana hercegnét. A közös látogatás nemcsak egy családi...
Sztárok
Az 1997-es katasztrófafilm, a James Cameron által rendezett Titanic szinte varázsütésre Holllywood legmagasabb csúcsára repítette Kate Winsletet, ám a színésznő a hírnév árnyoldalaival is szembesült...