Ő Bajor Imre ritkán látott fia, Marcell: a színész 28 éves gyermeke apja kiköpött mása - Fotók

A legendás magyar színésznek két gyermeke született: Lili 1995-ben, míg Marcell egy évvel később, 1996-ban látta meg a napvilágot.

Óriási köztük a hasonlóság, le sem tagadhatná édesapját

Bajor Imre, az ország egyik legismertebb színésze és humoristája 2014. augusztus 6-án, 57 éves korában hunyt el: idén márciusban lett volna 67 éves. Mint ahogyan arról korábban már mi is beszámoltunk, az ország Kicsihuszára nem véletlenül volt a magyarok nagy kedvence: kivételes színészi tehetségét páratlan humorral vegyítette, pályáját pedig egészen fiatalon, 19 évesen kezdte az Állami Déryné Színházban. Nem volt tehát kérdés, hogy Bajorra fényes jövő vár: olyan nagy sikerű darabokban játszhatott, mint a Hyppolit, a lakáj, a Mágnás Miska vagy éppen a Rómeó és Júlia, de népszerűségét tévés szerepei emelték igazán magas szintre. Állandó tagja volt a Heti Hetesnek, a Szomszédok című tévésorozat pedig meghozta számára az országos ismertséget, de feltűnt még a Pasik! című sorozatban, valamint a Meseautóban és a Le a fejjel! című produkcióban Hernádi Judit és Gálvölgyi János oldalán. A színészt egy ország zárta a szívébe, hiánya pedig máig ott van az emberekben: különösképp özvegye, Berdár Ildikó, valamint két gyermeke, Lili és Marcell számára nehéz a mai napig, hogy korán elvesztették Imrét, akinek ritkán látott fia egy az egyben a színész tükörképe. Galériánkban mutatjuk a 28 éves Marcellt!

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Bajor Imre 2014. augusztus 6-án, 57 éves korában hunyt el, márciusban lett volna 66 éves – szinte hihetetlen, hogy az ország Kicsihuszára már 9 éve nincs velünk.

Leadfotó: Facebook/atv.hu

Oldalak

Lifestyle
Szinte egész nap fülig ér ma a Halak szája - minden oka meg is lesz rá. Napi horoszkóp.
Lifestyle
Ha hétvégén a fél szekrényt szeretnéd kimosni, logikusnak tűnhet egymás után elindítani több mosást – csakhogy a szakértők szerint ez a szokás hosszú távon komoly károkat okozhat a mosógépben.
Fashion&Beauty
Akár családi ebédről, otthoni pihenésről vagy elegáns vacsoráról legyen szó, egy jól megválasztott karácsonyi szett nemcsak a megjelenést, de a hangulatot is feldobja.
Lifestyle
Mindenkinek szüksége van arra, hogy fontosnak és megbecsültnek érezze magát abban a kapcsolatban, amiben van.
Fashion&Beauty
Eva Longoria nem akárhogy kívánt boldog karácsonyt a követőinek: a színésznő egy fantasztikusan elegáns ruhában küldött jókívánságot a közösségi oldalán.
Sztárok
Alicia Silverstone egyik friss interjújában ismét előkerült a ’90-es évek egyik legnagyobb tinikultusza, a Clueless – Spinédzserek, amely generációknak határozta meg a könnyed, vicces és mégis...