Sztárok

Újra feltűnt a nyilvánosságban Kudlik Júlia, és beszólt az utódjának, aki nem is emberi lény

A Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában mostantól egy, a mesterséges intelligencia segítségével kreált műsorvezetőt láthatnak a nézők. Kudlik Júlia kemény bírálatot intézett Bíró Adához.

Nem kímélte virtuális utódját Kudlik Júlia

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

A Dunán felbukkant egy mesterséges intelligencia segítségével megalkotott műsorvezető, Bíró Ada, akinek ténykedése - érthető módon - megosztotta a publikumot és a szakmabelieket is. A magyar televíziózás hőskorának egyik ikonikus alakja, az évek óta visszavonultan élő Kudlik Júlia a Mandinernek nyilatkozott a nagy visszhangot kiváltó témában. „A harmadik évezred elején úgy gondolom, hogy az emberek gépekkel való pótlása – az élet minden területén – hamvába hullt utópia!” - fogalmazott Kudlik, aki aztán úgy folytatta, reméli, hogy „elhalálozik az a ma uralkodó lelki anarchia is, amely az erőszakot szándékozik törvénnyé avatni, ezzel akarván megsemmisíteni, ami élőlényből emberré tesz bennünket: el akarja pusztítani az emberi lélek belső egyensúlyát, a közösséget alkotó ember rendező erejét”.

Baleczky Annamária 1974-től 2000-ig mosolygott le ránk a képernyőről. A kifogástalan magyarsággal beszélő, megnyerő külsejű, bizalmat sugárzó híresség élete azonban nem volt fenékig tejfel. Karrierje, sőt egész élete derékba tört, amikor 2000-ben elbocsátották a Magyar Televíziótól.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Számosan vannak, akik kifejezetten örülnek a lehetőségnek, ám egy magyar nyugdíjszakértő nemrég felhívta a figyelmet néhány fontos részletre, mely jelentősen árnyalhatja a helyzetet.
Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van annál, mint amikor a mosogatónál megáll a víz, vagy kellemetlen szag kúszik fel a lefolyóból, akárhányszor megnyitjuk a csapot. A legtöbben ilyenkor azonnali, erős...
Lifestyle
Hosszú ideje tudjuk, hogy a folyamatos alvásmegvonás előbb-után csúnyán megbosszulja magát, s alaposan roncsolja az egészségünket, de mi történik akkor, ha naponta csupán 5 perccel hosszabbítjuk meg...
Sztárok
Az ördög Pradát visel - Lauren Weisberger azonos című regényének adaptációja - 2006-ban hódította meg a mozikat, húsz év elteltével pedig a folytatást is megkapjuk, egyvalami azonban változatlan: a...
Fashion&Beauty
Nagyon elegáns szerelés mellett tette le a voksát nemrég Kamilla királyné, választásával ráadásul azt is elárulta, hogy nagyon megtetszett neki az egyik legromantikusabb öltözködési stílus.
Egészség
A napi két liter víz jól hangzik, de sokaknál ez egyáltalán nem biztos, hogy elegendő, az ideális mennyiség ugyanis függ a testsúlytól, az élethelyzettől, a fizikai aktivitástól és az életkortól is.