Zendaya ismét szabadjára engedte a fantáziáját: zseniális darabban tündökölt a vörös szőnyegen a színésznő - fotók

Frenetikus szerelésben népszerűsítette legújabb filmjét Zendaya: a színésznő a tőle megszokott módon most is fantasztikusan festett, különleges ruhaválasztása mellett pedig vétek lenne szó nélkül elmenni.

Kreativitásból csillagos ötös

Zendaya korunk egyik legmeghatározóbb színésznője, aki jobbnál jobb alakításokkal bizonyítja be, hogy a mozivászonra született – az áttörést a 2019-ben debütált Eufória hozta el számára, azóta pedig olyan kasszasikerek köthetők a nevéhez, mint a Pókember filmek, valamint a Dűne első és második része. Ha mindez nem lenne elég, a 27 éves híresség arra is mindig emlékezteti a nagyérdeműt, hogy stílusérzéke sem az utolsó, sőt: kiválóan ért az öltözködéshez, ezt a tulajdonságát pedig minden egyes vörös szőnyeges eseményen alátámasztja bámulatos ruhakölteményeivel. Nincs olyan szerelése, amiről ne számolnának be a divatmagazinok, ha pedig változtat valamit a külsején – például egyik napról a másikra isteni bob frizurát vágat magának – mindenki azonnal azt vizsgálja, hogyan tudna ihletet meríteni a megjelenéséből. Zendaya következőleg a Challengers című sportdrámában lesz látható, melynek sajtóturnéja a napokban kezdődött el Sydneyben; galériánkban megmutatjuk, milyen frappáns külsővel érkezett az első állomásra a gyönyörű sztár!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Dűne sztárja rendszeresen bebizonyítja a vörös szőnyeges események alkalmával, hogy igazi divatdiktátor, most azonban egy teniszmeccsen jelent meg egy sportos, mégis kifejezetten dögös szerelésben párja, Tom Holland oldalán.

Leadfotó: Jeff Kravitz/FilmMagic/Getty Images

Forrás: Harper's Bazaar

Oldalak

Lifestyle
Gondoltad volna, hogy a megszokásból végzett mindennapi házimunkákkal nemcsak a drága idődet pazarolod, de havonta több ezer forintot is kihúzol a saját zsebedből? A legtöbb háztartásban nap mint nap...
Egészség
A kristályok szerelmesei szerint születési hónapunkhoz egy különleges kő is kapcsolódik, amelynek sajátos energiát és spirituális tulajdonságokat tulajdonítanak.
Sztárok
Donald Trump évtizedek óta következetesen azt állítja, hogy soha nem fogyaszt alkoholt, a döntése mögött pedig egy rendkívül fájdalmas családi történet húzódik.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a modern élet egyik alapvető része, mégis egyre több kutatás utal arra, hogy a túlzásba vitt higiénia nem feltétlenül tesz jót a szervezetünknek. A Harvard Orvosi Egyetem...
Lifestyle
A krumplipucolás sokak számára a főzés legidőigényesebb és legkevésbé szeretett része, pedig egy egyszerű konyhai trükkel pillanatok alatt leegyszerűsíthető.
Lifestyle
Panikot és aggodalmat váltott ki a lakosok körében egy III. kerületi Facebook-csoportban feltűnt fotó, amely tanúsága szerint az invazív, csípős ázsiai tigrisszúnyog már Óbuda területén is megvetette...