Sztárok

Elszerették Németh Kristóf párját, a színész tehetetlen volt ebben a helyzetben

Németh Kristóf őszintén elmondta, hogy teljesen lefagyott, amikor nem csak rámozdultak a párjára, hanem el is szerették tőle. A színész orra előtt történt az egész.

Nehéz ebben a helyzetben mit reagálni olykor

Németh Kristóf tavaly háromszorosan is apuka lett, mivel a kedvese, Zita augusztusban hozta világra Olivért. Természetesen a boldogságuk az egekig szökött, és az apuka a múltját is le tudta zárni.

Volt feleségével, Nikivel hosszú évekig borzalmas viszonyban volt. Érdekes módon ez akkor változott meg, amikor a színész életébe betört az új szerelem.

A volt feleségével való mostani kapcsolatát Németh Kristóf azzal jellemezte, hogy azóta bizony az egész család háziorvosa „Niki” lett. Sőt, időnként a Zitától született két gyerekére is ő vigyáz.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Most azonban Németh Kristóf arról vallott, amikor elszerették tőle a párját. A megdöbbentő sztorit a galériánkban olvashatjátok el!

Hetek óta vad pletykák keringenek arról, hogy Vilmos újra régi szeretője, Rose Hanbury mellett találta meg a boldogságot, akivel állítólag jelenleg is Katalint csalja. Nos, Rose most tiszta vizet öntött a pohárba, és elárulta, mi történt valójában közte és a trónörökös között.

Leadfotó: Flickr – Illusztráció

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Amikor a téli hónapok hidegre, szürkére és fojtogatóan sötétre fordulnak, sokunkat kerít hatalmába a levertség, a motiválatlanság vagy a szezonális depresszió. A skandinávok évszázados rutinja,...
Fashion&Beauty
A pixie frizura visszatért az őszi szezonra, és az új fazonok bizonyítják, hogy bármely életkorban viselhető, ráadásul a sztárok, köztük Zendaya és Ariana Grande sorra cserélik le hosszú tincseiket a...
Sztárok
Hedy Lamarr a 30-as és 40-es évek egyik legünnepeltebb hollywoodi dívája volt, aki mellesleg feltalálta a modern vezeték nélküli technológiát, ami nélkül ma nem lenne Wi-Fi vagy Bluetooth.
Sztárok
Ez a történet a korszak két leghíresebb és leghatalmasabb szupersztárjáról, Clark Gable-ről és Joan Crawfordról szól, valamint a háttérben mozgó stúdiómogulról, aki egyetlen telefonhívással képes...
Lifestyle
Azt is lehet tudni, hogy milyen típusú leállás lesz az OTP Banknál decemberben és az érinti-e az ünnepi bevásárlós időszakot.