Utazás

Mindkét pilóta elaludt a repülőgépen: vérfagyasztó, mi történt ezután a fedélzeten

Január 25-én Kandariból indult el Jakartába a Barik indonéziai légitársaság BTK6723-as járata. A fedélzeten 153 ember tartózkodott. A gép és a személyzet aznap egyszer már megtette a csaknem 3 órás utat az ellenkező irányba, vagyis már második útjukra indultak, ám mégsem alakult minden úgy, ahogy eltervezték.

Mindketten álomba szenderedtek

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Az NBC cikke szerint a gép 11 ezer méteres magasságban járt, amikor a 32 éves pilóta azt tudakolta 28 esztendős másodpilótájától, hogy lepihenhet-e egy kis időre. Igenlő választ kapott, majd álomba is merült. Amikor felébredt, megkérdezte a másodpilótát, hogy nem akar-e ő is aludni egy keveset. A férfi nemmel válaszolt, így a pilóta úgy döntött, visszaalszik. A másodpilóta ezután engedélyt kért rá, hogy módosítsa a gép útvonalát, hogy kikerüljenek egy nemkívánatos időjárási jelenséget. Az engedélyt megkapta, de azzal az utasítással, hogy jelentkezzen be a földi irányításnál, ha befejezte a kerülőt. Ez azonban nem történt meg, ugyanis kisvártatva a másodpilóta is álomba szenderedett.

Mi lehetne klasszabb, mint kávézni a milánói dóm szomszédságában, kézen fogva andalogni a berlini állatkertben vagy az aktívabb pároknak akár részt venni egy albán bunkertúrán? Idén tavasszal ezekre a helyekre a retúr repülőjegy nem kerül többe, mint egy nagy csokor virág, egy parfüm vagy egy éttermi vacsora.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Home&Design
Volt idő, amikor a nyitott polcok jelentették a modern, laza, Pinterest-kompatibilis konyha csúcsát. Szépen sorba rendezett bögrék, gondosan válogatott tányérok, egy kis olívaolaj, egy kis szárított...
Sztárok
Hivatalosan is feleség lett Thylane Blondeau. A francia modellt mindössze hatévesen választották meg a világ legszebb kislányának, most pedig egy varázslatos párizsi ceremónián mondta ki a boldogító...
Egészség
A vendégek harmada heves hányással és hasmenéssel küzdött a nagy nap után egy baranyai esküvőn. Az NNGYK jelentése szerint calicivírus tarolt a násznép soraiban, miközben az országban külföldről...
Sztárok
Szabó Győző őszintén vallott az életéről: az 55 éves színész tisztában van azzal, hogy a fiatalkori pörgés és a függőségek egyszer visszaütnek. Bár most mindent megtesz az egészségéért, úgy érzi, a...
Sztárok
Súlyos vádakkal állt a nyilvánosság elé a ValóVilágból megismert Kutai Kinga. Az édesanya, aki egyedül neveli hallássérült és ADHD-s kisfiát, egy országos oktatási demonstráción nyilvánosan állította...
Lifestyle
A Netflix dokumentumfilmjéből megismert Tinder-csaló után itt a magyar verzió. A Budaörsi Járási Ügyészség vádat emelt egy többszörösen büntetett előéletű férfi ellen, aki társkereső oldalakon...