Eva Longoria mindenkit maga mögé utasított az Oscar-gála vörös szőnyegén: az egész világot megbabonázta a végzet asszonyaként

Nagyon sok szemkápráztató outfitet láthattunk ma a 2024-es Oscar-díjátadón, azonban volt egy bizonyos outfit, amely kiemelkedett mind közül.

Megtalálta a tökéletes darabot

Noha az Oscar-gála elsősorban a díjazott alkotásokról, filmes szakemberekről és színészekről szól, a vörös szőnyeges bevonulás is az egyik legnagyobb volumenű mozzanata az eseménynek, hiszen káprázatosabbnál káprázatosabb ruhakölteményeket csodálhatunk meg a világsztárok jóvoltából – a mesés darabokról készült összeállításunkat erre a linkre kattintva tekintheted meg. Persze az, hogy kinek melyik outfit tetszik a legjobban, teljesen szubjektív, de mindig van egy-két olyan megjelenés, ami kiragyog a többi közül – az egyik legjobban öltözött sztár „díját” pedig ezúttal egyértelműen Eva Longoriának kell megítélni. A Született feleségek egykori sztárjától ugyan már megszokhattuk, hogy legyen szó bármilyen nyilvános szereplésről, mindig kihozza magából a maximumot, most azonban mintha az eddigieknél is jobban megszállta volna az ihlet, ugyanis egy olyan kreációban lépett a kamerák elé, melyet jó darabig biztosan nem fogunk elfelejteni. Galériánkban megmutatjuk, milyen fenségesen mutatott a híresség:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A 43 éves színész még mindig a nők álma, de sokan azt hitték, jobban már nem tud kinézni a Kaliforniai álom, a Szerelmünk lapjai és a Barbie főszereplője – nos, akik ezt így gondolták, tévedtek, ugyanis Gosling ismét bebizonyította, mitől döglik a légy.

Leadfotó: Sarah Morris/WireImage/Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Lenyűgöző és egyben félelmetes élményben volt része egy szabadtüdős búvárnak Wales partjainál, ahol egy busz terjedelmével vetekedő, hatalmas sárga hajasmedúza bukkant a tenger mélyén.
Lifestyle
Már átlagosan 35 millió forint megtakarítást tart szükségesnek a magyar középkorú lakosság a gondtalan nyugdíjas évek biztosításához, aminek összegyűjtése havi több mint 83 ezer forintos rendszeres...
Lifestyle
Október több csillagjegy számára is valódi fordulópontot hozhat, egyesek előtt pedig olyan ajtók nyílhatnak meg, amelyek eddig makacsul zárva maradtak.
Sztárok
Szigeti Zsófi, művésznevén Solére őszintén mesélt arról, hogy szakember segítségét és szigorú napi rutint is igénybe vesz ahhoz, hogy mentálisan elbírja az X-Faktor forgatásaival járó folyamatos...
Lifestyle
Sokatmondó archív felvétel látott napvilágot Vitézy Dávidról, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a szakember már egészen fiatalon is rendkívül határozott, céltudatos és kiforrott jövőképpel...
Home&Design
Egy ideje szinte mindenhol ugyanazokat a bézs, krém és törtfehér enteriőröket látjuk, most azonban úgy tűnik, a lakberendezés kezd beleunni a visszafogottságba. Egyre több karakteres, mély és...