65 éves lett Barbie baba - Magyar tervező ruhakollekciójában ünnepli a születésnapját

Különleges eseményen ünnepelte meg 65. születésnapját Barbie. Az ikokinus baba története mérföldkőhöz ért: most egy exkluzív, egyedi magyar ruhakollekcióban mutatkozott be.

Sentiments kollekcióban ünnepel a 65 esztendős Barbie

Ebben az esztendőben 65. évfordulóját ünnepli Barbie. Túlzás nélkül állítható, hogy a Ruth Handler által megalkotott játékbaba újrafogalmazta a babázás fogalmát. Legfőképpen azért, mert generációk óta kislányok milliói számára ad bátorítást ahhoz, hogy megvalósítsák az álmaikat, merjenek és akarjanak azzá válni, akivé szívünk mélyén szeretnének. A kezdetek, 1959 óta több mint 250 karriert mutatott meg, köztük számos olyat, amely az adott időpillanatban még nem, vagy nehezen elérhetőnek számított a nőknek. Járt az űrben, dolgozott sebészként, volt már pilóta, tűzoltó, újságíró, feltaláló, környezetvédelmi aktivista, sőt elindult az USA elnöki székéért is. Barbie, ahogy régen, úgy ma is a kislányokban rejlő tehetséget szeretné inspirálni, támogatni. Ez az egyik legfontosabb öröksége az elmúlt 65 évének a világon mindenütt, így hazánkban is, ahol a kerek évforduló alkalmából most március 8-án különleges eseményt tartottak a márkát képviselő Mattel szervezésében. 65 sikeres, a választott karrierjében fantasztikus eredményeket felmutató magyar nőt invitáltak közös találkozóra a budapesti Four Seasons Hotel Gresham Palace-ba, ahol a hölgyek a saját példájukon keresztül adták bizonyítékát annak, hogy a kislányként elképzelt célok a szó szoros értelemben valósággá válnak, ha hiszünk bennük és teszünk értük. Az egyedülálló esemény további különlegeséggel is szolgált. Itt mutatták be azt az egyedi, de forgalomba nem kerülő Barbie-kollekciót, amelynek babáira a Sentiments divatház alapítója, Joó Beatrix tervezett különleges ruhadarabokat.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Nézd meg a kollekciót a galériánkban!

Fotók, leadfotó: Mattel

Oldalak

Lifestyle
A konyhában megjelenő, bosszantó apró rovarok ellen a legtöbben drasztikus módszerekkel védekeznek. Létezik azonban egy zseniális, vegyszermentes és környezetbarát alternatíva is.
Sztárok
Láttad már Susan Sarandon elsőszülött gyermekét, Evát? A 41 éves színésznő rengeteget örökölt édesanyja tehetségéből, ráadásul kiköpött úgy néz ki, mint az Oscar-díjas sztár fiatalon.
Sztárok
Június 4-én ünnepelte ötödik születésnapját Lilibet hercegnő, Harry herceg és Meghan Markle kisebbik gyermeke. A bájos kislány számára ez nem csupán egy újabb születésnapot jelentett, hanem egy olyan...
Home&Design
A kanapé az egyik legdrágább és legmeghatározóbb bútordarab az otthonban, ezért nem árt kétszer is meggondolni a választást. Miközben sokan még mindig a megszokott formák között keresgélnek, a...
Sztárok
Rose McGowan a Sikoly című kulthorrornak köszönhetően vált népszerűvé, később pedig a Bűbájos boszorkák színésznőjeként hódított; kíváncsi vagy arra, mennyit változott 52 éves korára?
Lifestyle
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a...