Sztárok

Budapesti étteremben kapták lencsevégre Russell Crowe-t, aki már megint elfelejtett megborotválkozni - Fotó

Pedig ujjongtak a rajongók, amikor a Gladiátor címszereplője - öt év elteltével - végre tükörsimára borotválta az arcát.

Budapesten forgat Russell Crowe és Rami Malek

Februárban Magyarországra érkezett Russell Crowe és Rami Malek: a két hollywoodi filmsztár a Nürnberg című történelmi drámát forgatja Budapesten. Ha tehát a szenvedélyes mozisták a fővárosban járnak, érdemes tágra nyílt szemekkel lépkedniük az utcán, ugyanis viszonylag nagy esély van rá, hogy belebotlanak a színészpáros egyik tagjába. Az 59 éves Crowe egyébként számos ikonikus budapesti helyszínen megfordult az utóbbi időben, sőt nagyon úgy tűnik, hogy 5 év után hazánkban vált meg védjegyévé vált szakállától (egyik vadonatúj, immár teljesen arcszőrmentes fotója még a tősgyökeres rajongóit is ámulatba ejtette). A Gladiátor egykori sztárja most a főváros egyik legismertebb éttermébe ugrott be, s ha már ott járt, természetesen fotó is készült róla.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Mihalek Zsuzsa díszlettervező többedmagával nyerheti meg az Oscar-díjat. Ha fent tudsz maradni, akkor itt követheted majd az eseményt!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A TV2 Házasság első látásra című műsorának vőlegénye, Kemenczés László megrázó őszinteséggel vallott a múltjáról: egy korábbi kapcsolatában a menyasszonya hónapokkal az esküvő előtt megcsalta,...
Lifestyle
A Tűz Ló évének ősze egyesek számára lendületet, sikereket és új lehetőségeket, másoknak viszont váratlan akadályokat és nehezebb időszakot tartogathat a kínai horoszkóp szerint.
Sztárok
Steiner Kristóf és férje, Nimrod Dagan-Steiner a görögországi Mykonos szigetén ünnepelték a nyolcadik házassági évfordulójukat, ahonnan a színész-újságíró egy rendkívül mély és tanulságos...
Sztárok
A Most Wanted – A hajsza legújabb évada kőkeményen indult, Sebestyén Balázsék pedig máris foganatosították az első sikeres elkapást, miután egy lakótelepen bekerítették Gáspár Lacit és Valkusz Milánt...
Sztárok
Meghan Markle hosszú kihagyás után visszatér a színészethez, és szerepet kaphat a Netflix sikersorozatában, a The Gentlemenben. A döntés hátterében Harry herceggel közös, alapos mérlegelés áll.
Sztárok
Kiderült, hogy Papp Gergő nem sokáig maradt munka nélkül az RTL Reggelije után, ugyanis már ki is derült, hogy hol fogja folytatni, és az is, mit fog csinálni.