A Disney egykor cuki kislánya 28 évesen már a plasztika rabja: felismerhetetlenre műttette magát a korábban bájos színésznő

Bár Dove Cameron még csak 28 éves múlt, fiatalkora ellenére már több plasztikai beavatkozáson is túl van, melyek bizony teljesen átalakították arcát, így természetes szépsége már a múlté.

Miért tette ezt magával?

Dove Cameront a Disney tette híressé, hiszen az amerikai színész-énekesnő akkor vált világszerte ismertté, amikor a Liv és Maddie című sorozatban kezdett szerepelni. A történet a középpontjában a 15 éves, egypetéjű ikrek, Liv és Maddie Rooney voltak, akik bár külsőre hasonlítottak egymásra, belül teljesen különböztek: Liv egy televíziós sorozatban játszott főszerepet, míg Maddie a sportban volt kiváló, hiszen aktívan kosárlabdázott az iskolai csapatban. Dove Cameron alakította az ikerpár mindkét tagját, a világ pedig imádta a szőke szépséget ebben a szerepben. A Liv és Maddie bemutatása óta azonban lassan 11 év telt el, Dove pedig már közel sem úgy néz ki, mint a sorozat forgatásakor: teljesen megváltoztatta külsejét, és bár még csak 28 esztendős, több plasztikai beavatkozása és szépészeti műtétje is volt már, így alig lehet őt felismerni friss fotóin. Galériánkban mutatjuk, hogy fest ma a Disney egykori üdvöskéje!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A szőke színésznő rendre a vörös szőnyeges bevonulások sztárja feltűnő, merész vagy épp elegáns és nőies ruhaválasztásai miatt, ám míg mostanában szinte csak rózsaszínben mutatta meg magát, a minap fekete-fehéret öltött magára.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Ki nem utálja, ha dohos szag van a fürdőszobájában, ami a penész vagy a gombafertőzés táptalaja? Amennyire lehet, célszerű kicsavarni a törölközőket, és kiteríteni, hogy a levegőn megszáradjanak, de...
Lifestyle
A nap próbára teheti a Rák idegrendszerét. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A túlevés és a folyamatos nassolás sok ember életét megnehezíti, miközben az egészséges testsúly megtartása komoly kihívást jelent. Szerencsére léteznek olyan egyszerű, természetes trükkök,...
Sztárok
A 2004-es Mean Girls nem csupán egy könnyed tinikomédia, hanem olyan film, amely máig meghatározó élményt nyújt a nézőknek, és a színészek karrierjében is mérföldkőnek számít.
Lifestyle
A Szűz fogadja el a segítséget, amit felajánlanak neki. Heti horoszkóp.
Sztárok
Shirley Henderson különleges helyet foglal el a Harry Potter-univerzumban – nemcsak ikonikus alakítása, hanem az ahhoz vezető rendkívül szokatlan út miatt is.