Utazás

Brutálisan felpörgeti a magyar szálláshelyek forgalmát a Valentin-nap

Jelentős vendégforgalomra számíthatnak a magyar szálláshelyek Valentin-napon és az azt követő hétvégén is a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) előfoglalási adatai alapján. A február 14-re regisztrált éjszakák száma 10 százalékos, a február 16–18-i hétvégére várható forgalom pedig 12 százalékos növekedést mutat tavalyhoz képest – adta tudtul keddi közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), írja az MTI.

A fürdővárosok a legnépszerűbbek

Mint kiemelték, a fürdővárosok vezetik az úti célok toplistáját, amelyen Hévíz évek óta dobogós. Az adatokból az is látszik, hogy valamennyi korosztály szívesen útra kel.

A Valentin-napi turisták fele-fele arányban érkeznek itthonról és külföldről február 14-én, a következő hétvégén, azaz február 16. és 18. között pedig nagyobb részben, 55 százalékban a hazai utazók töltik meg a szálláshelyeket. Mintegy 60 százalékuk vidéki desztinációkat választ a páros kikapcsolódáshoz.

A hazai vendégek főként a Balatont, Mátra-Bükköt és Budapest környékét, az országhatáron túlról érkezők pedig leginkább Bük-Sárvárt, a Balatont, valamint Debrecent és térségét fedezik fel a szerelmesek napján. A legnépszerűbb települések a fürdővárosok lesznek, melyek között Hévíz és Sárvár az éllovas. Míg a hazai vendégek körében Zalakaros szerepel a top 3-ban, addig a külföldieknél Bük lett dobogós.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Hozzátették: a Valentin-napi hétvégén országszerte Németországból, az Egyesült Királyságból és Csehországból számíthatnak a legtöbb külföldi vendégre a szálláshelyek. Budapesten várhatóan a britek, spanyolok és olaszok lesznek többségben, míg vidéken főként Csehország, Ausztria és Németország turistái fordulnak majd meg a legnagyobb számban.

A Valentin-napon útnak induló bel- és külföldi vendégek körében is a szállodák a legnépszerűbbek: a vidékre foglalók 83 százaléka, a Budapestre érkezők 57 százaléka választott ilyen típusú szálláshelyet, ezen belül is elsősorban négycsillagos hoteleket.

Az NTAK adatokból az is látszik, hogy a romantika csaknem azonos arányban indítja útnak a különböző generációkat: a fiatalok, a fiatal felnőttek és a középkorúak egyaránt nagyjából 20-20 százalékkal részesednek a Valentin-napi előfoglalásokból.

A hazai fürdők országszerte a Valentin-nap jegyében éjszakai fürdőzésekkel, szaunaszeánszokkal, habpartival és zenés programokkal várják a szerelmeseket.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Bizonyára veled is előfordult már, hogy a munkahelyeden, az edzőteremben vagy épp házimunka végzése közben magába szippantott az internet legmélyebb bugyra.
Lifestyle
Az 1996-ban elhunyt Baba Vangát sokan a Balkán Nostradamusának nevezik, és bár egyesek vitatják e megtisztelő titulus jogosságát, a vak bolgár jósnő köré szőtt kultusz a mai napig nem csappant meg.
Lifestyle
Ha szeretnéd, hogy a muskátlid ne csak túlélje a telet, hanem tavasszal dús virágba boruljon, fontos, hogy már most tudatosan készülj fel rá és megfelelően ápold a növényt a hideg hónapokban.
Utazás
Pár nap múlva itt a karácsony, ám ha abban reménykedtél, hogy az ünnepek alatt fehérbe borul az ország, akkor van egy szomorú hírünk a számodra.
Sztárok
Egy egyszerű, mégis mély jelentéssel bíró nyilvános szerepléssel Vilmos herceg és fia, György herceg csendesen, de annál meghatóbban idézték meg Diana hercegnét. A közös látogatás nemcsak egy családi...
Sztárok
Az 1997-es katasztrófafilm, a James Cameron által rendezett Titanic szinte varázsütésre Holllywood legmagasabb csúcsára repítette Kate Winsletet, ám a színésznő a hírnév árnyoldalaival is szembesült...