Utazás

Vége a találgatásoknak: fény derült a Fertő tó valódi korára

Egy új tanulmány alapján már körülbelül 25 ezer éve is létezhetett a Fertő tó – írja az MTI. A víztömeg ekkor a mainál sokkal nagyobb kiterjedésű lehetett.

A becslések eddig széles skálán mozogtak

Bécsi, innsbrucki és grazi szakemberek ásványok vizsgálatára alapozva határozták meg a tó korát, amelyre mindeddig csak távoli becslések álltak rendelkezésre.

A legrégebbi üledékeket a Fertőtől északra fekvő Jois közelében találták meg.

Ez a térség ma már nincs víz alatt, a minták viszont azt bizonyítják, hogy a tó 25 ezer évvel ezelőtt egészen idáig kiterjedt.

A friss eredmények alapján a Fertő mai területe nagyjából 6600 éve alakult ki. Stephanie Neuhuber geológus szerint az eredmény megdöbbentő volt, mert a 25 ezer évvel ezelőtti időszak a legutóbbi jégkorszak idejére esik, amikor eleve igen kevés folyékony víz volt a Földön.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Fertő datálásában a szakértőknek mindeddig nemigen volt megfelelő kiindulási pontjuk, ezért a becslések meglehetősen széles skálán, 10 ezer és több millió év között mozogtak. A kutatók most a közvetlenül a tó vizéből különleges eljárással kikristályosítható karbonátokat elemezték, és az ásványok növekedési sebességét tanulmányozták. A számítások során figyelembe vették azokat a periódusokat is, amikor a tó időről időre kiszáradt.

A Fertő korának vizsgálatát eddig az bonyolította, hogy – szemben más vizekkel –nem tudták alkalmazni az esetében a hagyományos módszereket. A megszokott eljárás szerint egy tóban olyan mélyre fúrnak le, hogy elérjék az aljzatát, és az ottani legrégebbi réteg korát állapítják meg. A Fertő ugyanakkor olyan sekély, hogy a szél keltette hullámzás eléri a fenekét is, és az ottani üledékeket folyamatosan összekeveri.

(MTI/24.hu)

A kutatók erre akkor jöttek rá, amikor górcső alá vették azt a holdi port, amelyet az űrhajósok még 1972-ben, az Apollo-11 misszió részeként hoztak a kék bolygóra.

Leadfotó: Facebook/kaland.sport.hu

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A konditermek és a közösségi média világából egyre több fiatalhoz jut el az izomnövelést és jobb sportteljesítményt ígérő táplálékkiegészítők trendje. Az egyik legnépszerűbb közülük a kreatin,...
Lifestyle
A takarítás és a házimunka nemcsak fizikai, hanem mentális teher is. Az úgynevezett „láthatatlan munka” és a halogatás sokszor sokkal jobban lefáraszt minket, mint maga a porszívózás vagy a mosogatás...
Utazás
A megszokott úti cél nem unalmas – hanem megnyugtató, különösen egy túlterhelt hétköznapokkal teli életben.
Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!