Meghan őrülten féltékeny: Katalin hercegné kapja meg azt, amire Harry neje titokban vágyik

Habár évek óta nem beszéltek egymással, Meghan Markle-ben mind a mai napig féltékenység dúl, ugyanis Katalin hercegné miatt nem érheti el azt az egy dolgot, amire igazán vágyik.

Katalin az útját állja

Meghan Markle és Harry herceg 2020-ban döntöttek úgy, hogy többé nem kívánnak a brit királyi család tagjai lenni és nem kérnek a titulusukkal járó hivatalos kötelezettségekből sem – még az országot is elhagyták, s azóta az Egyesült Államokban élnek két gyermekükkel, Archie-val és Lilibettel. Egyes források szerint a hercegnek mostanra nagy honvágya lett és szívesen térne haza olykor-olykor régi otthonába, ám erre vajmi kevés esélye van, tekintve, hogy a feleségével közös dokumentumsorozata, valamint a tavaly debütált Tartalék című memoárja túlságosan is kicsapták a biztosítékot, a famíliával való viszonyát pedig emiatt leginkább a viharos szóval lehet jellemezni. Azonban nem ő az egyetlen, akiben furcsa érzések kavarognak: felesége is sokat szenved, főleg amiatt, hogy nagyon vágyik valamire, amit sosem fog tudni megkaparintani. Részletek a galériában!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Meghan Markle ma már jóval kevesebb alkalommal mutatkozik a nyilvánosság előtt, ám amikor mégis így tesz, mindig fantasztikus kreációkat ölt magára. Vajon mennyibe került neki mindez a tavalyi évben?

Leadfotó: NDZ/Star Max/GC Images/Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A többség azért nem szereti betenni a ventilátort a hálószobába, mert zavarja a hang.
Sztárok
Mi magyarok még mindig rajongunk a Columbo című sorozatért, és a készítők is tudják, hogy nehéz lenne feléleszteni a szériát Peter Falk nélkül.
Lifestyle
A nyári locsolás könnyen megdobhatja a vízszámlát, pedig nem kell minden alkalommal literszámra áztatni a kertet. Néhány egyszerű változtatással meglepően sok vizet takaríthatsz meg, és a növények...
Lifestyle
Rengeteg nyugdíjazáshoz közeledő embert kérdezi, hogy emelkedhet-e a korhatár a jövőben, és mire kell majd számítania.
Home&Design
Három gyerek, egyetlen szoba és nagyjából nulla négyzetméter, ami „csak úgy” üresen maradna? Mutatjuk, hogyan lehet ebből mégis élhető, praktikus és szerethető gyerekszobát kialakítani.
Sztárok
Molnár Áron színész és közéleti aktivista a művészeti szféra mellett a hazai közéletben is rendkívül aktív jelenléttel bír. Rendszeresen megnyilvánul társadalmi kérdésekben, és határozottan kiáll...