Sztárok

Ferenc pápa: A humorérzék az egészség receptje

Egymás meghallgatását, az egyházat körülvevő világ ismeretét és humorérzékük fejlesztését ajánlotta Ferenc pápa paptársainak karácsony előtti beszédében, amelyet a vatikáni kúria tagjainak mondott el csütörtökön. A Vatikán laikus dolgozóinak a közösségi oldalak felületességéről szólt – írja az MTI.

"A világban még éheznek!"

Ferenc pápa hangsúlyozta: karácsony üzenetére a lehető legnagyobb szükség van a mostani időkben, amelyekre a háborús erőszak, az éghajlatváltozás, a szegénység, a szenvedés és az éhezés nyomja rá a bélyegét. „A világban még éheznek!” – hangoztatta a pápa.

A Szentszék hivatalaiban dolgozó egyházi emberekhez intézett hagyományos ünnepi beszédében Ferenc pápa útmutatást adott arra vonatkozóan, hogy szerinte milyen értékek mentén kell végezniük a kúria munkáját. Mindenekelőtt egymás meghallgatását említette, és hangoztatta, hogy senki sem nézheti le a másikat: „egyetlenegy esetben tekinthetünk felülről lefelé valakire: ha (lehajolunk hozzá és) segítünk neki felemelkedni”.

Az egyházfő kijelentette: el kell kerülni, hogy a kúria tagjai előítéletesen félresöpörjék egymás véleményét ahelyett, hogy meghallgatnák egymást. A nézetek közötti pingpong helyett nyitásra és az egymással szembeni őszinteségre van szükség – mondta Ferenc pápa.

Megjegyezte: hatvan év telt el a II. Vatikáni Zsinat óta, és még mindig megy a vita a konzervatívok és a progresszívek közötti megosztottságról: „nem ez teszi a különbséget, az igazi lényeges különbség az (egyházat) szeretők és megszokásból (szolgálók) között van”.

A kúrián dolgozókat arra kérte, ne szabályzatok, sémák vagy világi kritériumok szerint hozzák meg döntéseiket, hanem felismeréseik és tudásuk alapján. Ne saját bizonyosságaikat és biztonságukat erősítsék, ne gyors válaszadással oldják meg az egyháznak feltett kérdéseket. Az egyház tagjainak mozdulatlansága a félelem, a merevség és a középszerűség labirintusába zárja be őket, ami szolgálatukat is korlátozza – hangoztatta. Labirintusba záródás helyett a pápa szerint a kúriának is a világgal együtt kell haladnia.

Végül arra kérte a Vatikánban dolgozó paptársait: örömmel és humorérzékkel végezzék munkájukat, mert az utóbbi az egészség kész receptje.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ferenc pápa szokás szerint Vatikánváros laikus dolgozóit és családtagjait is fogadta az ünnepek előtt.

Reflektorfénytől távol zajlott

Kijelentette: „Isten stílusának megfelelően” Jézus születése nem kérkedőn és zajosan, hanem pont fordítva, reflektorfénytől távol, elrejtve, a lehető legszűkebb helyen, egy istállóban, egy szegény családban történt. „Máriának és Józsefnek még otthona sem volt” – tette hozzá a pápa.

Hozzátette: olyan korban élünk, amelyet a megszállott feltűnősködés ural. „Mindenki kiteszi magát a kirakatba. Ez a sminkelés kora, amelyben mindenki festi nemcsak az arcát, hanem a lelkét is, és ez a legrosszabb”.

A közösségi oldalakra utalva Ferenc pápa azt mondta: olyanok mint a kristálypohár, amelyben ugyan bor van, de senki nem törődik azzal, milyen minőségű. „A jó bort egyszerű pohárból isszák” – mondta a pápa.

Úgy vélte, a család az a hely, amelyben a látszat, az álarc nem számít, lárma helyett csendes szeretet, apró gesztusok, egymás iránti figyelem van.

Ferenc pápa szerint ez a karácsony igazi lényege, nem pedig a vásárlási láz.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Egészség
Tényleg lehet érezni, hogy ha közeleg a vég, és jelzéseket ad erről a testünk?
Sztárok
Az idei Grammy-gála hemzsegett a fura szettekben és bizarr ruhákban vörös szőnyegre lépő sztároktól – mutatjuk, kik voltak azok, akiknek a legszörnyűbb darabokra esett a választása.
Sztárok
Nos ha valaki, akkor Chappell Roan egyáltalán nem bízta a véletlenre a szenzációkeltést a 2026-os Grammy-gálán.
Lifestyle
Nem minden hét simogat, van, amelyik inkább finoman, de kitartóan feszegeti a határaidat. Most három csillagjegy számíthat arra, hogy a türelem lesz a legnagyobb fegyvere.
Lifestyle
Vannak hetek, amikor minden gyanúsan jól alakul, az apró véletlenek pedig látványosan a javadra fordulnak. Most három csillagjegy pontosan ezt élheti meg, még akkor is, ha eleinte nem is veszi észre...
Lifestyle
A japán nők karcsúságának nem a szigorú diéták a titkai: létezik egy egyszerű módszerük, amellyel anélkül maradnak vékonyak, hogy lemondanának az evés öröméről.