Kepes András ritkán látott unokája gyönyörű nővé érett: a 19 éves Hanna hercegnőként tündökölt szalagavatóján – Fotó

A hatgyermekes és négyunokás Kepes András csak ritkán oszt meg családi fotókat közösségi oldalán, nemrégiben azonban kétszer is kivételt tett: egyiken Kata lánya, a másikon pedig unokája, Hanna látható – mindkét szépség óriási mérföldkőhöz érkezett.

Büszke gyermekeire és unokáira

A 75 éves Kepes András máig az egyik legismertebb hazai író, újságíró és televíziós műsorkészítő, aki karrierjét igen korán kezdte, miután megszerezte az ELTE Bölcsészettudományi Karán a magyar-esztétika szakos diplomát, majd posztgraduális tanulmányokat folytatott az Egyesült Államokban, de elnyerte a Stanford Egyetem egyik neves ösztöndíját is, illetve megszerezte doktori és habilitált doktori fokozatát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2004-ben. Első cikkei 17 éves korában jelentek meg, az egyetem elvégzése után pedig a Magyar Rádiónál dolgozott, és a nevéhez olyan nagy sikerű műsorok fűződnek, mint a Gondolatjel vagy a Láttuk, hallottuk és a Kepes. Karrierjét hosszan lehetne részletezni, de magánélete is legalább annyira izgalmasan zajlott, mint pályafutása: háromszor házasodott, első felesége Mester Zsuzsanna, második neje Messmer Lili volt, jelenleg pedig Dettai Máriával él együtt 2000 óta. Összesen hat gyermeke született és eddig négy unokája, akik közül nemrégiben meg is mutatta Kata és Juli lányát, valamint Hanna és Gazsi nevű unokáját, akiket csak ritkán láthat a nagyközönség. Galériánkban mutatjuk őket!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A hollywoodi színész és gyermeke között tökéletesen működött az összhang.

Leadfotó: VIASAT3/Adom a napom

Oldalak

Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...
Lifestyle
Gondoltad volna? Nem kell drága vegyszerekhez nyúlni, ha rozsdafoltot találsz a lakásban – a megoldás lehet, hogy már most is ott lapul a konyhádban.
Utazás
Egyre több nő dönt úgy, hogy kísérő nélkül fedezi fel a világot, a legfrissebb nemzetközi rangsor szerint pedig kontinensünk északi és központi országai nyújtják ehhez a legbiztonságosabb és...
Sztárok
Nyolc hónapnyi együttélés után teljesen elhidegült egymástól Stohl András és Kiss Kriszta; A Nagy Ő egykori győztesét rendkívül váratlanul érte és mélyen bántja a színész határozott, teljes...