Charlène hercegné kislánya úgy nő, mint a gomba: bájos hölggyé cseperedett a tündéri Gabriella, már most tiszta anyja

Charlène hercegné és II. Albert herceg ikrei a napokban ünnepelték 9. születésnapjukat, melynek apropóján a monacói palota megosztott egy elragadó portrét az ünnepeltekről. A fotón jól látszik, hogy mindketten sokat nőttek, az pedig már most egyértelmű, hogy a kislány, Gabriella rengeteget örökölt édesanyja szép vonásaiból.

Mint két tojás

II. Albert monacói herceg 2000-ben ismerte meg Monte-Carlóban az olimpiai bajnok úszónőt, Charlène-t, akivel csak 2006-ban vállalták fel nyilvánosan a kapcsolatukat. 2010-ben megtörtént a lánykérés, s miután egy évvel később részt vettek Katalin hercegné és Vilmos herceg esküvőjén, ők is oltár elé álltak. Pár esztendővel később a monacói udvar bejelentette az örömhírt, miszerint Charlène állapotos, 2014. december 10-én pedig világra hozta ikreiket, Gabriellát és Jakabot – s noha a kislány született előbb, a törvények értelmében mégsem ő az elsőszámú trónörökös, hanem az öccse. A gyerekek gyakran tűnnek fel szüleik oldalán a nyilvánosság előtt, olyankor pedig mindig készül róluk több tucat fotó, nemrég azonban maga a palota tett közzé róluk egy bájos felvételt, amely jól bizonyítja, hogy Gabriella már most tiszta anyja. Galériánkban megmutatjuk!

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Charlène monacói hercegné egy kényelmes, egyben rendkívül stílusos darabban hívta fel a figyelmet arra, hogy beköszöntött az év legszebb időszaka, melyet oly sokan vártak már.

Leadfotó: Arnold Jerocki/FilmMagic/Getty Images
Forrás: HELLO! Magazine

Oldalak

Lifestyle
A 2002-es Kapj el, ha tudsz című film Frank Abagnale Jr. majdnem igaz történetét meséli el. A Leonardo DiCaprio által megformázott szélhámos az 1960-as és '70-es években valóban pilótának adta ki...
Lifestyle
Vannak barátaink, és vannak azok, akik valahogy mindig ráéreznek arra, mire van szükségünk. Nem nagy gesztusokkal, hanem apró, szeretetteljes figyelmességekkel mutatják ki, hogy fontosak vagyunk. De...
Home&Design
A fürdőszoba az otthon egyik olyan pontja, ahol a rendetlenség különösen gyorsan képes felhalmozódni. Itt egy hajcsat, ott egy magazin, amott egy szétszórt sminkecset, félig kifacsart tubus vagy épp...
Lifestyle
Bár Magyarországon nincs olyan törvény, ami pontosan meghatározná, hány éves kortól lehet otthon hagyni egy gyereket, mégis vannak azok a bizonyos íratlan szabályok, amiket jó, ha minden szülő ismer...
Fashion&Beauty
A szequin idén új értelmet nyert: többé nem csak az ünnepi estékre való, hanem a mindennapok modern, ragyogó kiegészítője lett – elegánsan, mégis magabiztosan viselhető bármikor.
Lifestyle
Szakemberek szerint a valódi boldogság nem a külső körülményeken, hanem a tudatos döntéseken, a lelki egyensúlyon és az önmagunkhoz való kapcsolódáson múlik. Vannak szokások, amik minden igazán...