Itt a nagy 2024-es kínai horoszkóp: ők lesznek a legpechesebbek és a legszerencsésebbek a Sárkány évében

A 2023-as esztendő a vízi Nyúl éve volt a kínai horoszkóp szerint, 2024 viszont a Fa Sárkány esztendője lesz, és bizony nagy változásra számíthat az összes állatövi jegy.

Van, akinek balszerencsésen, míg másnak remekül alakul majd az új esztendő

A vízi Nyúl éve a kínai horoszkóp szerint 2023. január 22-én kezdődött, és 2024. február 9-én ér véget, egy napra rá kezdődik majd az új holdújév, azaz a Fa Sárkány esztendője. De mit is jelent ez számunkra? Nos, míg az idei a remény éve volt, hiszen a Nyúl a hosszú élet, a béke, a kedvesség és a jólét szimbóluma a kínai kultúrában, addig 2024-ben a Fa és a Sárkány lesz a domináló. Előbbi a növekedést és az előrehaladást képviseli a keleti asztrológia szerint az Astronet írása alapján, így a jövő esztendő az lesz, amire milliók várnak szerte a világban, hiszen olyan változások kezdődnek, melyek jobb irányba befolyásolják majd az emberiség sorsát az előző évekhez képest. A Sárkány egyébként a bátorságot, kitartást és következetességet szimbolizálja, valamint az intelligenciát és az erőt, ennek köszönhetően pedig olyan változások indulnak majd el egyéni szinten is, amely boldogságot és pozitív változásokat hoznak életünkbe. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a Sárkány a szenvedély jelképe is, így akadnak majd olyan állatövi jegyek is, akik számára a 2024-es év balszerencsésen is alakulhat, ha nem figyelnek oda. Galériánkban mutatjuk, melyik csillagjegy mire számíthat jövőre, és azt is eláruljuk, kik lesznek a legszerencsésebbek!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Mutatjuk, melyek azok a csillagjegyek, akiknek az élete szinte minden téren szerencsétlenül alakul majd az új esztendő beköszöntével.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...
Egészség
Ha fogyni szeretnél, nem feltétlenül kell drága és különleges alapanyagokat vásárolnod: egy méltatlanul elfeledett köret is sokat segíthet abban, hogy hosszabb ideig jóllakottnak érezd magad.
Lifestyle
A szeptember tökéletes alkalom arra, hogy ne csak a ruhatárunkat, hanem az otthonunkat is felkészítsük a hűvösebb hónapokra: néhány gyakran elfelejtett textília különösen megérdemli ilyenkor a...
Sztárok
Sarah Michelle Gellar egy megható bejegyzésben ünnepelte meg fia, Rocky 14. születésnapját, megmutatva a rajongóknak, hogy a kamasz fiú megszólalásig hasonlít édesapjára, Freddie Prinze Jr.-ra.
Sztárok
Megrázó és egyben inspiráló vallomást tett Szalay Bence a Celeb vagyok, ments ki innen! adásában. A 33 éves színész a dzsungelben, csapattársának, Sápi Vivinek nyílt meg először a nyilvánosság előtt...
Lifestyle
Ahogy a hőmérséklet tartósan 15 fok alá süllyed, a poloskák tömegesen indulnak meg a meleg lakások felé, hogy védett rejtekhelyet találjanak a közeledő téli hónapokra az ablakok és redőnyök környékén...