Sztárok

Ma már közeli cimborák, de régen megpróbálták tönkretenni egymás karrierjét: Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger fura barátságának története

Bár már mindketten hetvenes éveiket tapossák, Schwarzi és Sly még mindig az akcióműfaj felejthetetlen és utolérhetetlen sztárjának számít. Több évtizedes barátság fűzi össze a két filmcsillagot, kapcsolatuk azonban nem volt mindig ennyire kiegyensúlyozott: fénykorukban mindent megtettek annak érdekében, hogy nehéz helyzetbe hozzák a másikat.

Ellenségekből barátok

Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger egyaránt a nyolcvanas években élték színészi virágkorukat. Ebben az időszakban olyan remek filmeket tettek le az asztalra, mint a Rambo, a Terminátor, a Kommandó, a Ragadozó, a Kobra vagy a Tango és Cash. Sőt, még a kilencvenes évek első néhány évében (a hollywoodi akciófilm alkonyán) is övék volt a pálya: Schwarzi a Terminátor második részével, Sly pedig a Cliffhangerrel és az Oscarral hasított nagyot. Ma már közeli barátoknak számítanak, ám legmozgalmasabb és legsikeresebb éveikben mindent megtettek azért, hogy a másik karrierje zátonyra fusson. Furcsa kapcsolatuk göröngyös és fordulatos történetét nemrég Arnold Schwarzenegger elevenítette fel egy interjúja során.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A színész két lánya közül egyértelműen Christina az, aki természetes szépségével minden férfi szívét meg tudná hódítani.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Szűznél anyagi kérdések vagy hosszabb távú tervek kerülhetnek előtérbe.
Sztárok
Tara Reid hihetetlen átalakuláson ment keresztül az elmúlt években, de nem pozitív értelemben: az Amerikai pite 50 éves sztárja csak árnyéka egykori önmagának, szinte már felismerhetetlen fiatalkori...
Lifestyle
A Skorpió hajlamos lehet túl sok jelentést tulajdonítani egy apró jelnek.
Fashion&Beauty
A kagylófülbevalók tökéletes trendnek számítanak, ha a következő nyári vakációdon valami játékos, mégis elegáns kiegészítőre vágysz. Egy kicsit nosztalgikusak, egy kicsit bohémek, ugyanakkor...
Sztárok
A legtöbb F1 rajongónak a futam izgalmai miatt volt emlékezetes az idei Monacói Nagydíj, sokan a vendégek és a divat miatt kísérték figyelemmel a versenyhétvégét.
Utazás
A nyári utazások idején a legtöbben a pihenésre koncentrálnak, pedig egy idegen helyen a biztonságra is érdemes figyelni. Egy meglepően egyszerű trükk most az internetet hódítja meg.