Válságban a házasságuk? Károly rettenetesen féltékeny Kamillára, hamarosan különválhat a királyi pár

Legalábbis egy médium szerint, aki úgy látja, egy komoly dolog teheti tönkre hamarosan végleg Károly és Kamilla házasságát.

Vajon tényleg ennyire nagy a baj?

Károly és Diana válásának oka, mint azt tudjuk, legfőképp Kamilla volt: Károly mindvégig jelenlegi nejébe volt szerelmes, még akkor is, amikor Dianával élt házasságban, vágyainak és érzéseinek pedig olyannyira nem tudott parancsolni, hogy titokban, a hercegné háta mögött viszonyt folytatott Kamillával, amire azonban fény derült. Diana egy interjúban vallott férje hűtlenségéről, valamint arról, hogy egyen többen voltak a házasságukban, mint kellett volna. Nos, Vilmos és Harry anyja és apja végül botrányos körülmények között különváltak, nemsokkal később pedig Diana egy autóbaleset következtében elhunyt – Károly 2005-ig várt, majd elvette Kamillát annak ellenére is, hogy ennek nagyon sokan nem örültek akkortájt. Azóta persze sokat javult a helyzet: az emberek többsége ma már elismeri Kamillát, mint királynét és mint Károly hites feleségét, azonban egy látó szerint boldogságuk már nem sokáig tarthat, ugyanis az uralkodó rettenetesen féltékeny Kamillára egy bizonyos dolog végett, ami miatt már Dianával is meggyűlt annak idején a baja. Galériánkban olvashatod a további részleteket!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Eric Saadét akkor ismerte meg a világ, amikor hazáját, Svédországot képviselte a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon – azóta eltelt 12 év, és bizony a svédek imádott sztárja is jócskán megváltozott.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A nap próbára teheti a Rák idegrendszerét. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A túlevés és a folyamatos nassolás sok ember életét megnehezíti, miközben az egészséges testsúly megtartása komoly kihívást jelent. Szerencsére léteznek olyan egyszerű, természetes trükkök,...
Sztárok
A 2004-es Mean Girls nem csupán egy könnyed tinikomédia, hanem olyan film, amely máig meghatározó élményt nyújt a nézőknek, és a színészek karrierjében is mérföldkőnek számít.
Lifestyle
A Szűz fogadja el a segítséget, amit felajánlanak neki. Heti horoszkóp.
Sztárok
Shirley Henderson különleges helyet foglal el a Harry Potter-univerzumban – nemcsak ikonikus alakítása, hanem az ahhoz vezető rendkívül szokatlan út miatt is.
Sztárok
Az udvar falain belül mostanában nem a megszokott, fegyelmezett rend uralkodik: a hercegi pár kapcsolatáról egyre több pletyka kering, miszerint a felszín mögött komoly feszültségek húzódnak meg.