Ennek a személynek adta ki az összes titkát Erzsébet: a királynő csak benne bízott élete végéig feltétel nélkül

Ami pedig még ennél is meglepőbb, hogy nem a királyi család tagja volt az illető.

Nem Fülöp volt a nagy titkok tudója

A híres emberek életében elképesztően fontos szerepet játszik a bizalom kérdése, hiszen a legtöbbjük sokszor megégette már magát és pórul járt azzal, hogy olyan személyeknek teregette ki a szennyest és legbensőbb titkait, akiknek nem kellett volna. Nem egyszer előfordult már velük, hogy az illetők eladták különböző lapoknak a róluk/tőlük megtudott információkat jó pénzért cserébe, ezzel pedig ártottak hírnevüknek – nos, a brit királyi család tagjainak fokozottan ügyelniük kell arra, kiben bíznak meg. Ők azok, akik aztán tényleg nem engedhetik meg maguknak, hogy a címlapokon jelenjenek meg életüknek legizgalmasabb morzsái, hiszen egy egész nemzetre lehet hatással az, ha kínos dolog derül ki róluk. Erzsébet királynő ezt pontosan tudta, éppen ezért nem véletlen, hogy csak egyetlen olyan ember volt, akiben az uralkodó feltétel nélkül megbízott – az viszont érdekes, hogy nem az egyik közeli rokona volt az. Galériánkban eláruljuk, kivel osztotta meg titkait a királynő!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Agnetha Fältskog 1973 februárjában adott életet lányának, Lindának, akiből anyjához hasonló szőke szépség vált az évek alatt, és közel az 51-hez is ragyog.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
David Bowie és Iman egyetlen közös gyermekét, Alexandria Zahra Jonest a génlottó nyertesének tartják, nem véletlenül: az idén 26. életévét betöltő Lexi igazi egzotikus szépség, aki örökölte édesanyja...
Sztárok
A svéd királyi család a minap ismét a figyelem középpontjába került egy hivatalos esemény kapcsán, ahol Károly Fülöp herceg felesége, Zsófia hercegné elegáns megjelenésével minden tekintetet magára...
Sztárok
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság minden eddiginél nagyobb figyelmet kap, és nemcsak a pályán zajló küzdelmek végett, hanem a gyönyörű focistafeleségek és barátnők miatt is.
Lifestyle
Emelkedett hangulatban, támogatók, neves szakemberek és művészek között ünnepelte 10. születésnapját a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány. A Katona József színházban rendezett gálán mi is ott voltunk...
Lifestyle
A nyári utazások legizgalmasabb része a repülés, de a fedélzeten komoly veszélyek is leskelődnek ránk. Szakértők szerint van négy olyan pont a repülőn, amit jobb, ha meg sem érintesz a saját...
Lifestyle
Heves zivatarok, pusztító szélvihar és óriási méretű jég fenyegeti Magyarországot. A meteorológusok szerint az ítéletidő vasárnap éri el a csúcspontját, és komoly károkat okozhat az érintett...