Nehezen álltak talpra: ez történt Freddie Mercury családjával a Queen frontemberének tragikus halála után

Freddie Mercury a 20. század egyik legikonikusabb előadóművésze volt, aki tragikusan fiatalon, csupán 45 évesen távozott az élők sorából. Családtagjait leterítette a gyász, sokan azonban nem is tudják, mi minden történt velük a legenda halála óta.

Túl korán veszítették el

A legendás Queen rockegyüttes frontembere, Freddie Mercury páratlan énekhangjának, lenyűgöző színpadi jelenlétének, valamint egyedi stílusának köszönhetően örökre beírta magát a zenetörténelem legnagyobb alakjai közé. Egyedülálló kreativitása és zsenialitása áthatotta a zenekar világhírű slágereit, emellett karizmatikus személyiségével is sikerült elbűvölnie a rajongókat, akik tehetsége mellett azt is csodálták benne, hogy minden megnyilvánulása önazonos, inspiráló, valamint sok esetben határokat feszegető volt. Sajnálatos módon 1991. november 24-én, mindössze 45 éves korában életét vesztette AIDS okozta tüdőgyulladás következtében, rajongói és persze családtagjai pedig nagyon nehezen tudták túltenni magukat a gyászon. No de vajon mi történt az imádott énekes szeretteivel a tragédia után? Részletek a galériában!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A legendás frontember, Freddie Mercury nagyon sokat várt arra, hogy valóra váltsa régóta dédelgetett álmát – ebben egyedül pedig pont a Queen akadályozta meg hosszú ideig.

Leadfotó: Rob Verhorst/Redferns/Getty Images

Oldalak

Sztárok
A profi sport világában egyre több olyan női versenyző tűnik fel, aki nemcsak kiemelkedő eredményeivel, hanem természetes szépségével is milliók figyelmét kelti fel. Közéjük tartozik a német...
Lifestyle
A hét elején egy hiba vagy váratlan fordulat kizökkentheti a Mérleget a megszokott rendszeréből. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Sztárok
Sarah Wayne Callies leghíresebb alakítása Dr. Sara Tancredi volt A szökés című televíziós sorozatban, de a színésznő a The Walking Dead és a Kolónia című alkotásokban szintén főszerepeket játszott.
Sztárok
Egy olyan vezető képe rajzolódik ki a történelemkönyvekből, aki évtizedeken át félelmet és rettegést tartott fenn a Szovjetunióban, miközben döntései milliók életére voltak hatással. A 20. század...
Utazás
Hirtelen változik meg az időjárás hazánkban: a HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint vasárnap este még csak két északkeleti vármegyére csaphat le a vihar, ám hétfőn már tizennégy térségben kell...
Sztárok
Újabb fordulatot vett a brit királyi család egyik legfeszültebb viszonya: úgy tűnik, III. Károly király és kisebbik fia ezúttal sem tudja kihasználni a ritka alkalmat a személyes találkozásra. A...