György és Lajos herceg már a múlté? Kamilla királyné 13 éves unokájáért rajong most a világ, mindenki odáig van Freddyért

Egy biztos: Freddy Parker Bowles pár év múlva megannyi nőt babonáz majd meg tengerkék szemeivel és már most szembetűnő sármjával.

Harry után ő lesz a királyi család következő nőcsábásza?

Vilmos és Katalin két fiát, a trónörökös György herceget és az 5 éves csibész Lajost senkinek sem kell bemutatni: a walesi hercegi pár fiúgyermekeiért egyszerűen rajong a világ, ahogyan persze a jövendőbeli királyért és királynéért, valamint lányukért, Saroltáért is. Az már most szembetűnő, hogy György apja sármját, Sarolta anyja szépségét, Lajos pedig Harry ravaszságát és a család férfitagjainak jóképűségét örökölte, így nem csoda, hogy az emberek odavannak a most még cuki, egy nap majd minden bizonnyal bámulatos külsővel rendelkező királyi leszármazottakért. Igen ám, de míg Vilmos gyermekei igencsak nagy reflektorfényt kapnak származásuk miatt, addig Kamilla rokonairól például csak kevés említést tesznek a lapok és a különböző médiumok, holott az újdonsült királyné 5 imádnivaló, biológiai unokával is rendelkezik Györgyön, Saroltán, Lajoson, Archie-n és Lilibeten kívül. Közülük a 13 éves Freddy keltette fel a világ figyelmét, amikor is a megragadó kisugárzással rendelkező fiú Károly koronázásán végig nagyanyja mellett állt, mintegy támogatva őt. Galériánkban mutatjuk, kiről is van szó!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Esztella svéd királyi hercegnő egészen elbűvölő: a királyi sarj egyszerűen már most gyönyörű és imádnivaló, pedig még csak 10 éves.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Alig egy hete a kőrisrontó bogár terjedése miatt kongatták meg a vészharangot, most pedig közvetlenül a magyar határnál bukkant fel a japán cserebogár.
Lifestyle
Visszatér a kánikula, hétfőn már 38 fokos hőség várható, a HungaroMet 9 vármegyére másodfokú riasztást adott ki. Keddre megérkeznek a zivatarok.
Lifestyle
Ez a hétvége lágyítja a Mérlegben a korábbi bizonytalanságokat, és sokkal könnyebbé teszi az érzelmi kapcsolódást. Íme, hétvégi szerelmi előrejelzésünk!
Sztárok
Több mint egymillió dolláros csalási botrányba keveredett Selena Gomez és édesanyja, miután a befektetők bíróság elé idézték őket közös cégük miatt.
Utazás
Egy repülőgépen bekövetkező haláleset gondolata sokak számára nyomasztó, mégis ritkán beszélünk arról, mi történik ilyenkor a fedélzeten, és hogyan kezelik a helyzetet a személyzet tagjai. A valóság...
Home&Design
A fürdőszoba praktikus tárolóhelynek tűnik, hiszen itt van minden, amire a reggeli készülődéshez szükségünk lehet. Csakhogy a pára, a hőmérséklet-ingadozás és a nedves levegő nem minden holminak tesz...