Matt Damon túl az ötvenen is szemtelenül vonzó: a filmsztár őrjítő felsőtestet villantott, még mindig csúcsformában van – fotók

Matt Damon mindig is a legvonzóbb hollywoodi férfiszínészek táborát erősítette, sármjából pedig az idő múlásával sem veszített semmit – sőt, 52 évesen is kirobbanó formában van.

Imádják a nők

Matt Damon neve mindenki számára ismerősen cseng, és nincs olyan ember a Földön, aki ne látott volna legalább egyet a filmjei közül. Az igazi áttörést annak idején a Good Will Hunting című alkotás hozta el számára: a hányatott sorsú fiatal matekzseniről szóló alkotás rengeteg pénzt hozott a konyhára, s 1998-ban kilenc kategóriában jelölték Oscar-díjra. Damon ezt követően azonnal elindult a csillogás felé vezető úton, s azóta olyan kasszasikerekben bizonyította be a tehetségét, mint A tehetséges Mr. Ripley, a Jason Bourne-sorozat, a Ryan közlegény megmentése és a Mentőexpedíció. Milliók rajonganak színészi játékáért, de amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy kiváló külső adottságokkal áldotta meg a sors, amellyel mind a mai napig hódít a nők körében. Bár elmúlt már 50 éves, ma is rendkívül vonzó és sármos, ráadásul a felsőteste olyan kidolgozott, hogy sok huszonéves is megirigyelné. Galériánkban megmutatjuk, milyen remek formában van a filmsztár:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Nagyon úgy tűnik, hogy a királyi család női rajongóinak szívét most már nem Vilmos vagy éppen Harry, hanem a família egyik testőre dobogtatja meg.

Leadfotó: Todd Owyoung/NBC via Getty Images
Forrás: Daily Mail

Oldalak

Lifestyle
Amikor a téli hónapok hidegre, szürkére és fojtogatóan sötétre fordulnak, sokunkat kerít hatalmába a levertség, a motiválatlanság vagy a szezonális depresszió. A skandinávok évszázados rutinja,...
Fashion&Beauty
A pixie frizura visszatért az őszi szezonra, és az új fazonok bizonyítják, hogy bármely életkorban viselhető, ráadásul a sztárok, köztük Zendaya és Ariana Grande sorra cserélik le hosszú tincseiket a...
Sztárok
Hedy Lamarr a 30-as és 40-es évek egyik legünnepeltebb hollywoodi dívája volt, aki mellesleg feltalálta a modern vezeték nélküli technológiát, ami nélkül ma nem lenne Wi-Fi vagy Bluetooth.
Sztárok
Ez a történet a korszak két leghíresebb és leghatalmasabb szupersztárjáról, Clark Gable-ről és Joan Crawfordról szól, valamint a háttérben mozgó stúdiómogulról, aki egyetlen telefonhívással képes...
Lifestyle
Azt is lehet tudni, hogy milyen típusú leállás lesz az OTP Banknál decemberben és az érinti-e az ünnepi bevásárlós időszakot.