Oszvald Marika: „Csak ha a szüleim néztek, akkor voltam lámpalázas”

Oszvald Marika naptárjába idén nyáron egy igazán különleges program is bekerült – júliusban ugyanis nem csak, hogy saját városában, hanem egyben a kedvenc helyszínén, a gödöllői kastély udvarán állhat majd színpadra. Pár hét, és megtelik zenével a Sissi kedvenc rezidenciájaként is ismert, közel 300 éves palota parkja: operettgála, akusztikus rock, és szimfonikus metalkoncert is szerepel majd a programok között.

Jól ismeri már a színpadot

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Alig két hét, és zenétől lesz hangos az impozáns Gödöllői Királyi Kastély: míg július végén a rockzenéé lesz a főszerep a mesebeli kastélyudvaron, az Edda Művek akusztikus koncertjét és a Leander Oktett szimfonikus metalprodukcióját július 8-án egy egyedülálló operettgála, a Zenére fel előzi meg. A 100 Tagú Cigányzenekar szólistái vezetésével felcsendülő megunhatatlan kisopera slágereket többek között az éppen gödöllői illetékességű Oszvald Marika, valamint a Budapesti Operettszínház két másik kiváló művésze, Fischl Mónika és Homonnay Zsolt hozza el, a Budapest Folk Dance táncosaival kiegészülve. „Gödöllőnek rendkívül színes kulturális élete van, nagyon szeretek itt élni, de maga a kastély talán a legcsodálatosabb hely, ahol valaha jártam, nem árulok el nagy titkot, ha bevallom, rendszeres vendég vagyok itt, legyen szó akár koncertekről vagy fantasztikus színházi előadásokról. Na meg persze magát a színpadot is jól ismertem, legutóbb egy Sissi darabban álltam ezeken a deszkákon” – mesélte Marika. Arra a kérdésre viszont, hogy nem izgul-e jobban a közelgő előadás miatt, hogy most „hazai pályán” játszik, csak annyit válaszolt, hogy nem éppen egy izgulós fajta.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Lifestyle
Bár a Titanic katasztrófája vált a hajózás történetének legismertebb tragédiájává, a második világháború végén történt egy szerencsétlenség, amely több mint kilencezer ember életét követelte – mégis...
Lifestyle
Hollywood legemlékezetesebb filmjei között számos Stephen King-adaptáció található, legyen szó izgalmas börtön drámákról vagy hátborzongató szállodai rémtörténetekről.
Lifestyle
Előfordul, hogy figyelmetlenségből néhányan a kuka mellé dobják a szemetet. Ha valaki rendes, akkor felveszi és kidobja.
Home&Design
A karakter és a stílus visszatér a konyhákba, és a tervezők szerint az apró, vintage kiegészítők adják azt a különleges bájt, amire mindenki vágyik.
Lifestyle
Kis dolgoknak tűnnek, de ezekkel a trükkökkel tényleg sokat lehet spórolni – észrevétlenül is.
Fashion&Beauty
Ha szeretnéd feldobni a pasid tavaszi stílusát, nincs jobb alkalom, mint most frissíteni a sneakerkollekcióját. Idén a férfi sneakerek között minden van: letisztult vászonklasszikusok, ultralapos...