Emlékszel? Ő játszotta a Taxi-filmek menő főszereplőjét – Így néz ki most, 61 évesen a híres francia színész

Samy Naceri karakteres, jellegzetes arca gyakorlatilag mit sem változott az évek során, csak sokkal több ránc tarkítja mára a Taxi-filmek francia sztárját.

Nem kíméli őt az idő

1998-ban mutatták be a francia vígjáték, a Taxi első részét, amely hamar meghódította a világot: a produkció olyannyira sikeres lett, hogy további négy részt is forgattak hozzá, 2004-ben pedig még egy amerikai feldolgozás is megjelent Amerikai taxi címmel, ám ez a verzió közel sem ért el olyan népszerűséget, mint az eredeti változat. A Gérard Pirés által rendezett francia vígjáték sztorija szerint egy menő taxisofőrnek egy lúzer rendőrfelügyelőt kell fuvaroznia, aki bankrablók nyomába ered – a főszerepet Samy Naceri kapta meg, ő alakíthatta tehát Daniel Morales taxist, aki számtalan kalandba keveredett Émilien Coutant-Kerbalec kezdő rendőrfelügyelővel. A film első részének bemutatása óta 25 év telt el, azonban egy valami, illetve valaki arcra semmit nem változott ez idő alatt, mégpedig Samy Naceri, aki közel a 62. életévéhez is egészen hasonlóan néz ki, mint anno, csak épp bizony öregebben, ami teljesen érthető az eltelt időt tekintve. Galériánkban mutatjuk őt!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Mindig is kíváncsi voltál arra, hogyan nevezi imádott férjét Kamilla királyné? Nos, az egyik sasszemű, kiváló szájról olvasó szakértőnek hála ez is kiderült a minap.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Immár kétségtelen, hogy Szoboszlai Dominik igazi világsztárrá vált, aki a nemzeti csapat sajtótájékoztatóján szokatlanul kemény, nyílt és határozott üzenettel intette intő útra a hazai...
Sztárok
Gőzerővel zakatol a Celeb vagyok, ments ki innen! legújabb évada, ahol a szélsőséges körülmények már most kihozzák a feszültséget a szereplőkből: Valkusz Milán láthatóan nehezen viseli a kiképzést.
Home&Design
A kamra sokáig az egyik legvágyottabb helyiség volt egy házban, de a modern otthonokban már nem feltétlenül csak a plusz tárolóhely a lényeg. Egy újra felfedezett, rendkívül praktikus helyiség kezd...
Lifestyle
Egy új telefon ára önmagában is sokat elárul arról, mennyire számít luxuscikknek egy készülék, de még beszédesebb, ha azt nézzük meg, hány napot kell érte dolgozni. Egy friss számítás most azt...
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...