Vilmos nem csupán Katalinba szerelmes: a trónörökös egy másik nőért is odáig van, kiderült, kiért rajong még a herceg

Na persze nem arról van szó, hogy a jövendőbeli uralkodó megcsalná káprázatos nejét, sőt mi több, Katalin valószínűleg még örül is annak, hogy férje szívét egy másik nő is rabul ejtette.

Az egész Middleton-családba szerelmes

Mint azt tudjuk, Katalinért gyakorlatilag az egész brit királyi család rajong már a kezdetek óta: az átlagos lány fiatalon hamar belopta magát a família szívébe azzal, hogy önzetlenül szerette Vilmost, valamint nem szegte meg a királyi protokollt, és nem szeretett volna több lenni annál, mint amit a család kínált számára, ha feleségül megy a herceghez. Még a néhai Erzsébet királynő is imádta őt, ami igencsak nagy szó, hiszen az uralkodó szívét csak igen nehezen lehetett elnyerni – remek példa erre Meghan Markle, akinek sosem sikerült igazán elkápráztatnia a tavaly szeptemberben elhunyt Erzsébetet, pedig Harry szerelme gyakorlatilag mindent báját bevetette ennek érdekében. Nos, Katalin tehát szerencsés ilyen értelemben: férje öccsével, Harryvel annak idején remekül kijött, hármasukat pedig a nép is imádta, Károly saját lányaként szereti őt a mai napig, de mint az kiderült, még Kamillával is szoros barátságot ápol, hiszen a hercegné felnéz mostohaanyósára és tiszteli is őt. De vajon mi a helyzet Vilmossal? Ő is hasonlóan jól kijön a Middleton-családdal? A válasz erre a kérdésre egy királyi szakértő szerint egyértelműen igen, az izgalmas részleteket pedig galériánkban te is olvashatod!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Harry herceg hamarosan vadonatúj szerepkört tölt be: III. Károly kisebbik fia egy olyan feladatra mondott igent, amely igencsak közel áll a szívéhez.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Heves zivatarok, pusztító szélvihar és óriási méretű jég fenyegeti Magyarországot. A meteorológusok szerint az ítéletidő vasárnap éri el a csúcspontját, és komoly károkat okozhat az érintett...
Lifestyle
Világszerte milliók eszik, mégis kevesen tudják, honnan kapta a nevét a hot dog. A történetben szerepel egy rajzoló, egy sportesemény és egy különös nyelvi baki is. A végeredmény pedig örökre...
Lifestyle
Mi lenne, ha nem évtizedekig dolgoznál megállás nélkül, hogy majd egyszer nyugdíjasként élvezhesd az életet? Egyre többen gondolják úgy, hogy ezt a modellt ideje újragondolni. A micro-retirement...
Lifestyle
A közösségi médiában új pénzügyi trend tarol, és sokan azt állítják, hogy végre nem jár lemondásokkal. A soft saving hívei szerint nem kell minden fillért számolgatni ahhoz, hogy jelentős összegek...
Lifestyle
Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.
Lifestyle
A 2026-os világbajnokságra érkező kongói válogatott olyan elképesztő stílussal és eleganciával lépett az Egyesült Államok földjére, hogy a repülőtéren mindenkinek tátva maradt a szája.