Iszonyú kínos! Így bukott le felesége előtt Arnold Schwarzenegger, hogy félrelépett a házvezetőnővel

Arnold Schwarzeneggernek 25 évvel ezelőtt született gyermeke a házvezetőnőjétől, s bár a színész egy ideig titkolni próbálta a viszonyát felesége előtt, a lebukás elkerülhetetlen volt.

Őszinte vallomást tett

Arnold Schwarzenegger 1986-ban vette feleségül John F. Kennedy egykori amerikai elnök unokahúgát, Maria Schrivert, aki négy gyermekkel ajándékozta meg az akciósztárt – sokáig úgy tűnt, semmi sem állhat a házaspár boldogságának útjába, egy döbbenetes botrány azonban örökre megváltoztatott mindent. Mostanra az egész világ tud arról, hogy a színész teherbe ejtette a házvezetőnőjüket, a történetben pedig az volt a legkellemetlenebb, hogy az asszony éppen akkor adott életet a gyermeküknek, amikor Maria szintén várandós volt 1997-ben. Ám mindez csak 14 évvel később derült ki, amikor a félkézről született gyerek látványosan hasonlítani kezdett Schwarzeneggerre. Az immáron 74 éves híresség a Netflix új dokumentumfilmjében mesél hollywoodi karrierjéről, kaliforniai kormányzói hivatali idejéről, emellett kitér botrányos viszonyára is, sőt azt elárulja, hogyan vallotta be annak idején volt feleségének a hűtlenségét. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Vajmi kevés az esély arra, hogy Willis és Schwarzenegger valaha is fog még kommunikálni egymással az életben - ennek az egyetlen oka a Die Hard korábbi sztárjának egyre súlyosabbá váló betegsége -, így az Osztrák Tölgy megható nyilvános gesztust tett: egy szívhez szóló nyilatkozatban "vett búcsút" régi barátjától és kollégájától.

Leadfotó: Isabel Infantes/PA Images via Getty Images

Oldalak

Fashion&Beauty
A helyileg használt bőrápolók tényleg befolyásolják a bőröd tartósságát, de ugyanígy hatnak a mindennapi szokásaid is. Hogy mit eszel, mennyit alszol (és milyen minőségű az az alvás), valamint a...
Lifestyle
Sztárok
A 31 éves énekesnő, két gyermeke születése után elhatározta, hogy egészségét a legmagasabb szintre emeli, lenyűgöző, közel 30 kilós súlycsökkenésen van túl. Bár a sztár állítása szerint soha nem...
Sztárok
A foci-legenda és a modell szerelme az évtizedek során csak mélyült.
Home&Design
Kis hely, nagy hatás – így alakítsd ki álomkonyhádat, ahol minden négyzetcentiméter számít.
Lifestyle
Nálad is gyakran megesik, hogy megveszel egy új dolgot, de hazaérve pillanatok alatt felpaprikázod magad, mert a rajta lévő matrica vagy címke az Istennek nem akar lejönni? Akkor olvass tovább, mert...