Erre senki sem számított: Harry herceg mindenkit meglepett, egész végig így viselkedett a koronázáson

Mint ismert, Harry herceg is részt vett III. Károly király koronázásán, ahova ezúttal teljesen egyedül érkezett. Az uralkodó kisebbik fia köztudottan feszült viszonyt ápol a brit királyi családdal, éppen ezért a fél világ árgus szemekkel figyelte, hogyan viselkedik a ceremónia alatt a rokonsággal.

A harmadik sorból követte a történéseket

Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház első számú vallási méltósága szombaton megkoronázta III. Károly királyt Szent Eduárd koronájával a londoni Westminster-apátságban. A koronázás pillanata után Welby érsek, majd az apátságban összegyűlt 2300 meghívott vendég egyszerre kiáltotta, hogy "God Save the King" (Isten óvja a királyt!), köztük Harry herceg is, aki az első sorban helyet foglaló Vilmos herceggel és Katalin hercegnével ellentétben kicsivel messzebb követte az eseményeket. Mivel köztudott, hogy a sussexi és felesége, Meghan Markle jó ideje konfliktusban állnak a família tagjaival, a királyi család rajongói meg voltak győződve arról, hogy rendkívül fagyos lesz a hangulat közöttük – Harry azonban teljesen másfajta magatartást produkált, mint amire a nyilvánosság számított. Részletek a galériában!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Mostanáig nem lehetett biztosan tudni, vajon Sarolta hercegnő is fejdíszben érkezik-e III. Károly koronázására vagy sem. Nos, a találgatásoknak ezennel vége, hiszen az élő közvetítésből azonnal kiderült, hogy a legrangosabb családtagokhoz hasonlóan Katalin hercegné és Vilmos herceg kislánya is tiarában lépett be a Westminster-apátságba – a gyönyörű fejdísz ráadásul pont olyan, mint amilyet a jövendőbeli királyné is visel.

Leadfotó: Andy Stenning - WPA Pool/Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Hamarosan elindul a nyugdíjas SZÉP-kártya program, azonban rengeteg körülötte a bizonytalanság.
Lifestyle
A gyanútlanul elkövetett, rutinszerű konyhai mozdulat mögött komoly lakástűz és áramütés veszélye leselkedik. Mutatjuk, miért kockáztatja az életét az, aki rázással takarítja a pirítóját.
Utazás
A júniusi iskolai szünet kezdetével hivatalosan is elstartolt a főszezon. Bár a gazdasági nehézségek miatt idén sokan óvatosabbak, találtunk egy pénztárcabarát, tömegmentes földi paradicsomot.
Sztárok
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Lifestyle
A világ élelmiszer-termelése soha nem látott kihívásokkal néz szembe, és egyre több szakértő figyelmeztet arra, hogy olyan termékek is veszélybe kerülhetnek, amelyeket ma még természetesnek veszünk....
Utazás
A tikkasztó, kora nyári kánikulát pillanatok alatt törhetik meg a heves, jégesővel kísért viharok a HungaroMet előrejelzése szerint. A meteorológusok nyolc vármegyére léptettek életbe elsőfokú...