Mentális betegsége és férje hűtlensége miatt ölte meg magát az írónő: csupán 30 éves volt, amikor fejét a gázsütőbe tette

Sylvia Plath maradandó életművet hagyott hátra, költészetével és írásaival pedig óriási hatást gyakorolt az irodalomra. Igazi zseni volt, ám ma már főként tragikus sorsa miatt emlékezünk rá, ugyanis mindössze 30 éves volt, amikor önkezűleg véget vetett az életének, miközben gyermekei a szomszéd szobán aludtak.

Tragédia

Sylvia Plath 1932. október 27-én, a nagy gazdasági világválság idején született Bostonban, Aurelia Schober Plath és Otto Emile Plath első gyermekeként. Csupán 8 esztendős volt, amikor édesapja embóliában elhunyt egy műtétet követően – a tragédiát sosem tudta igazán feldolgozni, az emlék egész életén át végig kísértette. Ekkoriban már írói tehetsége is megmutatkozott, legelső verse a Boston Herald című napilapban jelent meg, az irodalom iránti szenvedélye pedig az idő múlásával egyre nagyobb szerepet töltött be a mindennapjaiban. Már számos költeménye és prózai műve publikálásra került, amikor megjelent első és egyetlen regénye Az üvegbura címen – alig egy hónappal később azonban már nem a szerzemény, hanem a tragikus halála kapcsán beszéltek róla az emberek. Részletek a galériában!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Jobba Gabi 1983. augusztus 29-én döntött úgy, hogy itt hagyja a földi életet: utolsó levelében írt kétségbeesett sorai a mai napig nem hagyják nyugodni az embereket. Vajon mi lelte a sikeres és csinos művésznőt, hogy eldobta magától az életét?

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Egészség
Egy különleges színű, antioxidánsokban gazdag paradicsomváltozat a kutatók figyelmét is felkeltette, nem véletlenül, ugyanis olyan növényi vegyületeket tartalmaz, amelyek szerepet játszhatnak a...
Fashion&Beauty
Az ősz végével és a tél közeledtével menetrendszerűen megérkezik a divatimádók legnagyobb ellensége: az esős, latyakos, szürke időjárás, emiatt pedig mindenki feláldozza a stílust a kényelem oltárán.
Home&Design
Elérkezett a pont az időjárásban, amikor felerősödnek a hajnali fagyok, és a kertben sok mindenre figyelni kell.
Lifestyle
A legfrissebb számítások szerint a megszokottnál jóval enyhébb és esősebb tél várhat ránk, amit a Csendes-óceán rekordméretű felmelegedése okoz. Az alacsonyabban fekvő területeken szinte biztosan a...
Sztárok
A világhírű divatdinasztia egyik legkülönlegesebb tagja nemcsak szépségét és kifinomult ízlését örökölte a családjától: születése mögött olyan titok húzódott, amely hosszú éveken át beárnyékolta az...