Lifestyle

Kiderült, mikor állhat meg a világ népességének növekedése

A növekedés üteme egy ideig még nem fog változni, sőt 2040-re a 8,5 milliárdos plafont is elérheti a világ népessége, az évszázad végéig azonban fontos változásokkal kell számolni.

Kicsikét szűk a világ nekünk

Már 2040 körül elérheti a világ népessége a 8,5 milliárdos plafont, és az évszázad végére hatmilliárdra csökkenhet a Földön élő emberek száma – írja az MTI az Earth4All nemzetközi kezdeményezés hétfőn közzétett jelentése alapján.

A közgazdászokat, tudósokat és jogászokat tömörítő nemzetközi kezdeményezést a Római Klub, a Potsdami Klímakutató Intézet, a Stockholmi Rugalmasság Központ és a Norvég Üzleti Iskola hívta életre. Míg a szervezet szerint alig több mint másfél évtizeden belül, 8,5 milliárd fővel fog tetőzni az emberiség létszáma, az ENSZ 2022-ben közzétett tanulmányában azt írta: a világ népessége nagy valószínűséggel csak 2080-ban tetőzik majd 10,4 milliárd fővel.

A világszervezet közlése szerint a népességszám tavaly novemberben lépte át a nyolcmilliárdos határt, miközben 2000-ben még csak hatmilliárdan éltek a Földön.

Az Earth4All kutatói Az emberek és a bolygó című tanulmányukban két lehetséges jövőképet vázoltak fel. Az első forgatókönyv szerint a világ gazdaságilag hasonló ütemben fejlődik, mint az elmúlt ötven évben. Ebben az esetben a népességszám 2050-ben éri el a csúcsát. A második forgatókönyv szerint erre már 2040 körül sor kerülhet, ha jelentős befektetések történnek a szegénység elleni küzdelembe, a gazdasági fejlődésbe, az oktatásba és az egészségügybe.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A szakértők meg vannak győződve arról, hogy más előrejelzések gyakran alábecsülik a gyors gazdasági fejlődés jelentőségét. „Tudjuk, hogy az alacsony jövedelmű országok gyors gazdasági fejlődése óriási hatással van a termékenységi rátára” — húzta alá Per Espen Stoknes, az Earth4All projektvezetője.

Fotó: 123rf

Egy régi, ám mindmáig népszerű elméletet erősítettek meg friss tanulmányukban.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Növényt ültetni, gondozni és nevelhetni szép dolog, és több szempontból hasznos is. Azt viszont nem mondanánk, hogy mindig egyszerű feladat, hiszen sokszor előfordul, hogy hiába igyekszünk életben...
Sztárok
A Jonas Brothers szerint Joe Rocktábor felvételi anyaga olyan rossz minőségű volt, hogy a Disney vezetői azt hitték, valaki meg akarja viccelni őket – mégis ez indította el a testvérek világsiker...
Egészség
A délutáni szunyókálás jól eshet, de ha túl gyakran van rá szükséged, lehet, hogy a tested így jelezheti: valami nincs rendben az egészségeddel.
Home&Design
Mi lenne, ha az otthonod színe önállóan változna az évszakokkal? Joe Doucet, a New York-i tervező és feltaláló, pontosan ezen dolgozik. Az ő találmánya, a hőmérsékletre reagáló „klímafesték” új...
Lifestyle
Amint beköszönt a hűvösebb, csípősebb idő, megszaporodnak a levegőben a kórokozók. A hideg, vírusos időben megnövekedik a náthás megbetegedések és a megfázásos esetek száma, és mi segíthetne jobban...
Lifestyle
A digitális világ ma már elválaszthatatlan része a gyerekek életének – teljesen elszigetelni őket tőle nem is lehet, nem is kell. A kérdés inkább az, mennyi képernyőidő fér még bele az egészséges...