Kamilla nem áll le: a királyné önzőbb, mint hittük, borzalmas, mivel akarja tönkretenni Károly nagy napját

Kamilla nem mindennapi tervet eszelt ki május 6-ra: a királyné ellopná Károlytól a reflektorfényt a koronázása napján, méghozzá nem is akárhogyan és akármivel.

Újabb szokást készül semmibe venni

Napra pontosan két hónap van már csak hátra a 74 éves Károly koronázásáig: az uralkodó fejére május 6-án, ünnepélyes keretek között hivatalosan is felkerül a korona a londoni Westminster-apátságban, ahol III. Károly nejét, Kamillát is megkoronázzák. A brit monarchikus szokásjog értelmében ugyanis a mindenkori király feleségét megilleti a „Queen Consort”, vagyis az uralkodó királynői rangú hitvese cím, valamint külön királynői korona is, továbbá Kamillát ezentúl ugyanúgy felségnek kell szólítani, mint a királyt. Az ünnepség részletes programjait illetően egyre több információ lát napvilágot a nagy naphoz közeledve, ám azt például még mindig nem tudni biztosan, hogy Harry és Meghan részt vesznek-e a díszes ceremónián. A sussexiek terve tehát még nem, Kamilláé azonban már egyre világosabb: a királyné állítólag nagy dobásra készül a koronázás napján, és megszeg majd egy újabb szigorú protokollt „ördögi tervével”, mellyel egyébként saját férjének is némileg keresztbe tehet…

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Haja Bint al-Husszeint a dubaji uralkodó, Mohammed bin Rashid Al Maktoum feleségeként vált világszerte híressé, pedig Haja hercegnő már alapból egy előkelő királyi családba született.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Megindultak találgatások az új 007-es ügynök mivoltjáról. Bár jelenleg a Masters of the Air sztárját, Callum Turnert, valamint a Slow Horsesből ismert Jack Lowdent tartják a legesélyesebbnek, a...
Sztárok
Diana hercegné tragikus halála után a királyi család a nyilvánosság elől elvonulva igyekezett feldolgozni a veszteséget, Károly herceg pedig egy különleges afrikai expedícióval próbálta enyhíteni...
Lifestyle
Az idő lehűlésével együtt az aktivitásunk és lecsökkent, a szabadidős programokat és a hosszú sétákat felváltja a meleg lakás és a bekuckózás. Ennek egyetlen nagy veszélye van: a képernyőidőnk...
Fashion&Beauty
Ami néhány éve még leginkább a nagymamák ékszeres dobozában lapult, ma már a legstílusosabb nők egyik kedvenc kiegészítője. A divatvilág ismét elővette a múlt egyik ikonikus darabját, amely egészen...
Lifestyle
A kipihent, frissebb tekintet sokak számára az egyik legfontosabb szépségideál, és úgy tűnik, a sztárok körében is egyre nagyobb figyelmet kap az ezt célzó beavatkozás. Több ismert nő is nyíltan...
Fashion&Beauty
A 2000-es évek divatja teljes erővel robbant be 2026-ban, ám a nosztalgikus Y2K-vonal most sokkal tudatosabb, kifinomultabb és viselhetőbb formát öltött. A Z generáció által a TikTokon újjáélesztett...