Utazás

Hivatalos: Újra Magyarországra látogat Ferenc pápa, ekkor érkezik az egyházfő - Már a programja is megvan

Hétfő délben a Vatikán bejelentette, hogy Ferenc pápa ismét Magyarországra látogat.

Legutóbb 2021-ben járt itt

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Ferenc pápa 2021. szeptember 12-én járt Budapesten, amikor a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét mutatta be a Hősök terén. Ferenc pápa most április 28. és április 30. között tartózkodik majd hazánkban a Vatikán bejelentése szerint.A programban kiemelt helyet kap a fiatalokkal, valamint a szegényekkel és menekültekkel való találkozás. Ferenc pápa magánlátogatást tesz a 2003-ban a Vatikánban boldoggá avatott Batthyány-Strattmann László otthonában. Nem marad el a helyi jezsuitákkal való magántalálkozás sem, amely szokásos részét képezi Ferenc pápa külföldi útjainak.

Lapozz!

A köztársasági elnök is reagált a hírre

A nagy hírre Erdő Péter bíboros és Novák Katalin köztársasági elnök is reagált. "Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye egész közössége örömmel értesült arról, hogy Ferenc pápa április 28. és 30. között Magyarországra látogat, és külön öröm, hogy a pápával tartandó találkozások színhelye Budapesten lesz. Szeretettel várjuk a hazai és a határon túli papokat és hívőket, zarándokokat" - fejtette ki Erdő Péter, aki hozzátette, hogy reméli, hogy a Szent Péter utódjával való tallkozás nagy lépés lesz azon az úton, "amelyen együtt járunk Krisztus felé".

Novák Katalin is ragált az egyházfő érkezésének hírere. "Örömmel értesültem arról, hogy Ferenc pápa hivatalosan is elfogadta a meghívásomat, és április 28-30. között Magyarországra látogat" - mondta a köztársasági elnök.

Forrás: Blikk/MTI Fotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...